
A második urnából fogják kihúzni Romániát a 2016-os svédországi női kézilabda-Európa-bajnokság selejtezőcsoportjainak áprilisi sorsolásán, így akár az első értékcsoportban szereplő Magyarország legjobbjait is kaphatják majd ellenfélnek – közölte szerdán a kontinentális szövetség.
2015. március 11., 15:432015. március 11., 15:43
A válogatottnak azonban előtte még az idei dániai világbajnokságra való kijutást kell kiharcolnia – Szerbia ellen – immár új szövetségi kapitányával, a tavaly lemondott Gheorghe Tadici-ot váltó svéd Tomas Rydéval, aki a hét elején írt alá a román szövetséggel.
A skandináv szakember hazája válogatottját is irányította már, de legnagyobb sikereit klubedzőként, a dán Viborggal érte el, amellyel két országos bajnoki cím és ugyanannyi kupagyőzelem mellett 2006-ban Bajnokok Ligáját nyert. Az elmúlt években – családja hatására – vállalkozásának szentelte idejét, ám most elérkezettnek érezte a pillanatot, hogy visszatérjen a pálya szélére.
Meglátása szerint a romániai kézilabdázók tehetségesek, technikailag nagyon felkészültek, ugyanakkor talán agresszívebben kellene védekezniük és tovább kellene tartsák a labdát egy-egy támadás során. Célkitűzéseivel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy azon a szinten, amelyet ő megszokott, ez csak a győzelem lehet, ugyanakkor vannak részfeladatok, amelyeket az ehhez vezető úton meg kell valósítani. Így például mindegyik játékosból „szakembert\" kell faragni, és különböző játékstílusokat begyakorolni.
Az új szövetségi kapitány segítője továbbra is a Brassói Corona női csapatának vezetőedzője, Bogdan Burcea lesz, de a svéd mester szerint országos szinten szükséges egy bizonyos szintű összefogás mindegyik klub között a sportág eredményessé tételéhez, és fontosnak tartja a fiatalok pályára vonzását is. Ryde a kolozsvári Kárpátok Trófeáján mutatkozik be március 20–21-én, amikor is a világbajnok brazilok ellen vezényli majd először a csapatot.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!