Hirdetés

Magyarország kikapott Dániától, elúszott az elődöntő

Magyarország sok hibával játszó női kézilabda-válogatottja 23-20-ra kikapott Dániától a hazai rendezésű Európa-bajnokság középdöntőjének második körében, így számára az elődöntő már elúszott, ráadásul célkitűzésének elérése, a legjobb hat közé jutás is veszélybe került. 

2014. december 16., 17:142014. december 16., 17:14

2014. december 16., 17:142014. december 16., 17:14

Talán ez a hétfő esti debreceni összecsapás volt az első olyan meccse a csapatnak, amelyen – néhány fellángolást és a végig kiváló kapusteljesítményt leszámítva – egyáltalában nem tudta megfogni az ellenfelet.

A mintegy hármnegyed órán át héttámadós ostromokat vezető északiak akarata érvényesült a támadásban gyenge Németh-lányokkal szemben, akik a kapuban álló Kiss Éva nélkül jóval nagyobb hátrányból üldözték volna a riválist. Játékukból hiányzott az átütőerő, negyed órával a lefújás előtt már hatgólos különbséggel küldte őket padlóra a magabiztos dán alakulat, amely csak elkönnyelműsködött végjátéka miatt nem pipált ki nagyobb különbségű sikert.

„Ennyit engedett most nekünk az ellenfél” – ismerte el a találkozó végén Németh András szövetségi kapitány, aki szerint az eddigi mérkőzések terhelése nyomán tanítványai elvesztették koncentráltságukat. „Volt egy nagyszerű teljesítmény a kapuban Kiss Éva személyében, ő már hosszabb ideje jól teljesít. Ugyanakkor az összes kipattanó az ellenfélé volt, támadásban sok volt a bizonytalanság, a rossz vállalkozás. Az akaraterővel nem volt gond, de a dánok ellen ez kevés” – értékelt a szakember.

Hozzátette, hiányolja csapatából a vezéregyéniséget. Rámutatott, hogy miután Görbicz Anita terhessége miatt nem vállalta a szereplést, a vártnál gyengébb a válogatottja. Néha Tomori Zsuzsanna, néha a középdöntős találkozókra behívott, 18 esztendős Tóth Gabriella tud lendületet adni, ugyanakkor Kisst leszámítva mindenkitől többet vár. „Bátrabb játékra lenne szükségünk, Remélem, a fiatalok az eddiginél többet mernek majd vállalkozni” – jegyezte meg a kapitány.

Ezt szerdán a már biztos elődöntős – a lengyelek ellen hétfőn aratott 26-24 arányú sikerével továbbra is száz százalékos teljesítményt nyújtó – norvégok elleni meccsen próbálhatják meg. Miközben a skandinávok számára valós téttel már nem bír a mai meccs, addig a magyaroknak győzniük kell ahhoz, hogy célkitűzésük szerint a budapesti Papp László Arénában is pályára léphessenek – az ötödik helyért, a zágrábi ág harmadik helyezettje ellen.

Erre a helyosztóra ugyanakkor még a spanyolokat hétfőn legyőző román válogatottnak (22-20) is van esélye, de Gheorghe Tadici tanítványai számára nem elegendő a lengyelek elleni maximális pontszám, a továbblépésükhez a spanyoloknak és a magyaroknak is botlaniuk kell.

A debreceni csoport állása: 1 (és már elődöntős) Norvégia 8 pont, 2. Dánia 5, 3. Spanyolország 4 (102-99), 4. Magyarország 4 (95-92), 5. Románia 3, 5. Lengyelország 0.

A szerdai program: Lengyelország–Románia (17 óra), Spanyolország–Dánia (19.15), Magyarország–Norvégia (21.30).

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés