Hirdetés

Magyarország „ráduplázott” a román pólógólokra

Nem tudott meglepetést okozni Kecskeméten Románia férfi vízilabda-válogatottja: Dejan Sztanojevics szövetségi kapitány legénysége 16-8-ra kikapott Magyarország legjobbjaitól a világliga európai csoportselejtezőjének második fordulójában. 

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2015. november 18., 16:072015. november 18., 16:07

Az eredmény már önmagában is beszédes, a két fél közötti színvonalkülönbség pedig már az első percekben megmutatkozott. Benedek Tibor kerete gyorsan megúszott, gyakorlatilag esélyt sem adott vendégeinek arra, hogy megszorongassák. Románia legjobbjai – a Nagyváradi VSK pólósainak találataival – ugyan 3-2-re megnyerték a második negyedet, de a térfélcserét követően ismét a hazaiak hengereltek.

A kedd esti találkozó után az M4-nek értékelő magyar szövetségi kapitány szoros emberfogásaikat és harcias magatartásukat emelte ki. „Mivel a két bekkünk nagyon hamar megkapta a két-két kiállítását, folyamatosan játszanunk kellett azzal, hogy Erdélyi Balázs, illetve Kovács Gábor bekkeljen. Nekik nem ez a fő posztjuk, de nagyon jól megoldották mindketten, szinte fix bekk nélkül vészeltük át a harmadik negyedet. Támadásainkban ötletdúsak voltunk, és hát azért 14-ből 9 emberelőnyt lőttünk be, amivel azt hiszem, nem lehet mérkőzést veszíteni” – magyarázta Benedek. Csapata sikeréhez Salamon és Vámos egyaránt négy góllal járult hozzá, míg a romániai keretből ismét Tibi Negrean (4 gól) volt a legeredményesebb.

Az A csoportban két forduló után száz százalékos teljesítménnyel élen álló Magyarország legközelebb azzal a hozzá hasonlóan hibátlanul szerepelő Görögországgal mérkőzik meg Athénban, amelyik most a vendég grúzok ellen aratott 18-10 arányú győzelmével növelte hatra pontjai számát. A december elsejei játéknapon a két nullapontos Románia és Grúzia Tbilisziben találkozik egymással.

A B jelű selejtezőcsoportban a Franciaország–Montenegró mérkőzést a péntek éjjeli, párizsi terrortámadás miatt elhalasztották. A másik összecsapáson Szerbia hazai pályán 13-12-re legyőzte Spanyolországot. A C kvartettben Olaszország 14-4-re verte a vendég törököket, míg az oroszok 17-9-re kaptak ki Horvátországban.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
2026. március 28., szombat

Vízilabda: átgázolt a Nagyváradi VSK-n a budapesti vasutascsapat

Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.

Vízilabda: átgázolt a Nagyváradi VSK-n a budapesti vasutascsapat
Hirdetés
Hirdetés