Hirdetés

Magyar–olasz az Eb-döntőért

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Olaszország ellen játszik elődöntőt szerdán Magyarország labdarúgócsapata a 19 éven aluliak csehországi Európa-bajnokságán (Eurosport, 18.30). Sisa Tibor együttese csoportja második helyén végzett, miután az A jelű kvartett utolsó fordulójában – tartalékosan felállva – 2-1-re kikapott Németországtól. A magyarok korábban 1-0-ra legyőzték a címvédő spanyolokat, illetve a bolgárokat is, így 6 ponttal zártak a mindhárom meccsüket megnyerő németek mögött,

Páva Adorján

Páva Adorján

2008. július 22., 00:002008. július 22., 00:00

és a B csoportban diadalmaskodó olaszokkal játszanak a döntőbe jutásért. A magyarok már a négy közé jutással is túlteljesítették az elvárásokat, hiszen az előzetes célkitűzés a legjobb hat közé jutás volt, amely világbajnoki szereplést garantál.
Az már a vasárnap esti magyar–német összecsapás előtt biztos volt, hogy mindkét csapat elődöntőt játszhat, így a mérkőzés tétje a csoportelsőség megszerzése volt. Sisa Tibor szövetségi edző nem tartotta túlzottan fontosnak ennek kiharcolását: már az elődöntőbeli szereplésre gondolt, így több kulcsjátékost pihentetett, mint például Németh Krisztiánt, Korcsmár Zsoltot vagy Gulácsi Péter kapust. Ez meg is látszott a magyarok játékán: az első félidőben többnyire a németek akarata érvényesült, és egy szögletet követően meg is szerezték a vezetést. A második játékrészben a Sisa-csapatnak is akadtak lehetőségei, amely Simon András révén a 74. percben kiegyenlített. Az ellenfél azonban két percre rá ismét betalált, és végül 2-1-re megnyerte a találkozót. „A németek voltak az esélyesek, de sok jó megmozdulást láttam a mi csapatunktól is. Persze a vereség miatt nem lehetek teljesen elégedett, de ellenfelünk fizikailag nagyon erős volt, és bár sokan mondják, hogy a német együttesek játékából hiányoznak a váratlan megoldások, az ötletesség, ezúttal ezt is láthattuk tőlük – nyilatkozta Sisa Tibor szövetségi edző.
A vereség azt jelentette, hogy a magyarok a csoport második helyén végeztek, és a B jelű négyest megnyerő Olaszországgal küzdenek meg szerdán a döntőbe jutásért. Az itáliaiak döntetlent játszottak az angolokkal és a görögökkel, az utolsó fordulóban pedig 4-3-ra legyőzték cseheket, így 5 ponttal az élen végeztek. A legyőzött házigazdák 4 ponttal a második helyen zártak – az elődöntőben a németekkel küzdenek meg. „Míg a nagyon erős csehek a német válogatottéhoz hasonló, főleg a fizikális képességekre épülő futballt mutattak be, addig az olaszok inkább latinos stílusban játszanak. Tudjuk, hogy Európa egyik legerősebb gárdájával mérjük majd össze tudásunkat, amely úgy nyerte meg csoportját, hogy éppen a sokat dicsért hazaiakat győzte le – beszélt a következő ellenfélről Sisa Tibor. – Az olaszok ellen mindenkinek a legjobb formáját kell hoznia ahhoz, hogy elérjük célunkat, a döntőbe jutást. Ha minden úgy alakul, ahogyan szeretnénk, a fináléban visszavághatunk a németeknek”.

U19-es Európa-bajnokság, az A csoport végeredménye: 1. Németország 9 pont, 2. Magyarország 6, 3. Spanyolország, 3, 4. Bulgária 0. A B csoport végeredménye: 1. Olaszország 5, 2. Csehország 4, 3. Anglia 4, 4. Görögország 2.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés