
Pénzbüntetést kell fizetnie a Bukaresti Dinamo labdarúgócsapatának szurkolói hétvégi magyarellenes skandálásai miatt, amellyel a nagykárolyi Kovács István játékvezetőt sértegették Giurgiuban, az Astra ellen 2-1-re elvesztett bajnoki találkozón.
2013. október 23., 15:522013. október 23., 15:52
2013. október 23., 16:142013. október 23., 16:14
A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) fegyelmi bizottsága 15 ezer lejes bírságot szabott ki a fővárosi klubra, mert fanatikusai a „Ki a magyarokkal az országból!” rigmust üvöltözték, így fejezve ki nemtetszésüket Kovács István ítéletei láttán. Az FRF további büntetésként – a Liga 1-ben szokatlan módon – kitiltotta a Dinamo szurkolóit a csapat következő két idegenbeli mérkőzéséről.
A fegyelmi testület nem csak a drukkerek megnyilatkozásáról tárgyalt, hanem Cosmin Matei kiállításáról is, aki azért kapta meg második sárga lapját a 80. percben, mert a magyarellenes skandálások közepette tapsolva jelezte, hogy egyetért szurkolóival. A 22 éves, târgoviştei születésű középpályás megúszta egyfordulós eltiltással, amely mellé egy 740 lejes pénzbüntetést is kapott.
Cosmin Matei egyébként a meccs után tagadta, hogy a sértő rigmusokat tapsolta meg: elmondása szerint egy 12 éves gyereknek jelzett vissza ily módon, aki „a kerítésen lógva azt kiabálta, hogy harcoljatok a győzelemért”. Cristian Bobar, a Dinamo sportigazgatója ugyanakkor még az ítélet kihirdetése előtt azt nyilatkozta, reméli, Matei nem kap súlyos büntetést, mert még nagyon fiatal, és nem tudta, hogy a szurkolótábort nem szabad megtapsolni, és valószínűleg „fel sem fogta, mit kiabálnak a fiúk”.
Bobar a bíráskodás kapcsán már nem tanúsított elnéző magatartást. Szerinte folyamatosan rossz ítéletekkel sújtják a Dinamót, és ez alól Kovács István sem volt kivétel. A sportvezető szintén odaszúrt a játékvezetőnek magyarsága miatt: „Puhl Sándortól vagy Kassai Viktortól kellene tanulnia, ha nem tetszenek neki a román klasszikusok” – jelentette ki Bobar a Gsp.ro honlapnak.
A 29 éves Kovács István nagyon fiatalon került be a romániai játékvezetők legjobbjai közé: 2007-ben, 22 évesen már Román Szuperkupa-döntőt vezetett. A „Tisza” becenévre hallgató testneveléstanár 2010-ben felkerült a FIFA-bírók listájára – akkor a legfiatalabbként –, tavaly ősszel pedig játékvezetőként is bemutatkozott a világbajnoki selejtezőkben, a Lettország–Liechtenstein találkozón. Emellett karrierje során négy Európa Liga-selejtezőn is fújta a sípot, a Liga 1-ben pedig – a Transfermarkt.de honlap adatai alapján – eddig 123-szor vezetett meccset.
A Dinamo megbüntetése előtt Dumitru Dragomir, a Hivatásos Labdarúgóliga elnöke közölte, súlyosbítanak a rasszista és idegengyűlölő megnyilvánulások miatti büntetéseken – a sportvezető jelezte, ha a klubok nem tudják megfegyelmezni fanatikusaikat, olyan drasztikus büntetéseket kaphatnak, hogy ezáltal akár csődbe is mehetnek.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!