Hirdetés

Magyar ezüst Nagyváradon

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Az ifi Eb döntőjében sem bírt a szerbekkel a magyar válogatott Ha nagyváradi ifjúsági vízilabda-EB és szerb–magyar öszszecsapás, akkor 12-11: akárcsak a csütörtöki középdöntőben, a szombati döntőben is ebben az arányban múlta felül a szerb válogatott Keszthelyi Tibor tanítványait.

Gazda Árpád

2006. július 31., 00:002006. július 31., 00:00

Vízilabda
Ahhoz egyébként, hogy ismét találkozhassanak, a plávik az elődöntőben a spanyolokat múlták felül 16-13 arányban, a magyar válogatott pedig hosszabbítás után verte meg a horvátokat 15-12-re. A mérkőzést ezúttal is a szerbek kezdték határozottabban, ám ezúttal a játékvezetők is a kegyeikbe fogadták őket: Basics első góljánál ugyanis a gólbíró azt jelezte, hogy a labda nem haladt át a gólvonalon, a spanyol és a német játékvezető azonban mégis középkezdést ítélt. (A mérkőzés után egyébként a LEN illetékese a Krónika kérdésére szintén úgy nyilatkozott, hogy szerinte is jogtalanul ítélték meg a találatot.) Cisneros és Lehn sporttárs a továbbiakban is gyakran játszott főszerepet, a szerbek támadásainál szinte menetrendszerűen szórták ki a magyar játékosokat, míg a túloldalon vajszívűbbnek bizonyultak, így alakulhatott ki a végére a 7-13-as kiállítási arány. Nem csoda, hogy a plávik az első játékrész végén 4-3 arányban elhúztak, és a második negyed végén is csak azért vezettek 9-7-re , mert Marnitz és Kincses távoli bombái révén a magyar együttes tartani tudta a lépést. Ám a szerbek ezúttal taktikailag is jobbak voltak: a magyar gárda legjobbját, Varga Dénest folyamatosan provokálták, így hamarosan begyűjtötte harmadik kiállítását is, a csapatkapitány elvesztése pedig nagy érvágást jelentett. Ennek ellenére sikerült kiegyenlíteni, és a negyedik játékrész kezdetén 10-10-et mutatott az eredményjelző. Ekkor következhetett a szokásos dráma: bár a magyar válogatott 11-10-re vezetett, a szerbek sokkal jobban koncentráltak, és annak ellenére, hogy a több száz, zászlókkal, sípokkal és dudákkal felfegyverzett magyar drukker piros-fehér-zöld katlanná változtatta a városligeti uszodát, ismét csak megfordították az állást. És mivel a végén a körülményesen játszó Marnitzék képtelenek voltak átjátszani a betonkemény szerb védelmet, az egyébként az utolsó percben piros lappal kiállított Darko Udovicsics tanítványai emelhették magasba az Európa-bajnoki trófeát. „Mellettünk szólt, hogy nagyon jól ismertük a magyar válogatottat, ráadásul tudtuk, hogy nincs megfelelő centerük. Emellett azzal is tisztában voltam, hogy Varga Dénes szinte nyolcvan százalékban növeli a csapat teljesítményét, ezért természetes, hogy azt az utasítást adtam a játékosaimnak: tegyenek meg mindet, hogy kipontozódjon” – árulta el a Darko Udovicsics, a szerb válogatott szövetségi kapitánya. A tréner szerint győzelmükhöz minden bizonynyal az is hozzájárult, hogy a magyar gárdának pénteken este hosszabbítást is játszania kellett a horvátok elleni elődöntőben. „Számunkra viszont az is plusz erőt adott, hogy most először szerepeltünk kizárólag Szerbia néven, most csendült föl először a szerb himnusz a mérkőzés előtt” – mondta Udovicsics.
A bronzmérkőzésen Spanyolország gárdája 9-7 arányban múlta felül a horvátokat, míg Románia 8-6 arányban maradt alul az olaszokkal szemben a helyosztón, így tizedik helyen zárta a kontinensviadalt.
Ifjúsági vízilabda-Eb, döntő: Szerbia–Magyarország 12-11. Bronzmérkőzés: Spanyolország–Horvátország 9-7.
Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására

2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét

Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

2026. július 22., szerda

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról

A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
2026. július 20., hétfő

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem
2026. július 19., vasárnap

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon
2026. július 17., péntek

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron
2026. július 17., péntek

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n

Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n
Hirdetés
Hirdetés