2013. március 18., 13:392013. március 18., 13:39
Antonio Carlos Ortega, a veszprémiek trénere örült a győzelemnek. „Megnehezítette a dolgunkat, hogy a bírók túl sokat engedtek meg a hazaiaknak védekezésben a második félidőben, igaz az első félidőben nekünk is segítettek.
A védekezésünk és a kapus teljesítményünk rendben volt, de a támadásainkban sok volt a hiba. Az utolsó tíz perc hozzáállásával elégedett vagyok, örülök, hogy sikerült megfordítani az állást” – értékelt a spanyol szakember, akinek tanítványai remek védekezéssel, a kiválóan teljesítő horvát kapus, Mirko Alilovic hathatós közreműködésével múlta felül riválisát. Az első félidőt háromgólos hátránnyal (8-11) záró spanyolok csak egyszer, 10 perccel a vége előtt vezettek a találkozón, de a hajrát a még emberhátrányban is eredményes Veszprém bírta jobban, s végül megérdemelten nyerte az összecsapást. A két együttes egyébként tavaly ugyanebben a szakaszban találkozott a BL-ben, s akkor a León jutott tovább, mégpedig egy emlékezetes mérkőzés utolsó pillanataiban szerzett góllal.
A Szeged szoros mérkőzésen gyűrte le a csoportkört hibátlan teljesítménnyel záró Kielcét. A nyolcaddöntős csapatok közül a Pick jutott tovább a legkevesebb ponttal (6), míg a Kielce a 24-es csoportkörben egyedül volt százszázalékos, így a lengyelek számítottak a párharc esélyesének, de a Tisza-partiak jól tartották magukat. Sőt az 54. percben 26-22-re meglépett Skaliczki László vezetőedző együttese, amely ezután több gólt már nem szerzett, miközben az ellenfél hármat lőtt. „Gratulálok a csapatomnak, amely nagy harcra kényszerítette a kiváló erőkből álló Kielcét. Nem volt véletlen, hogy a lengyelek eddig nem kaptak ki, hosszú a cserepadjuk, minden poszton legalább két remek játékosuk van, és emiatt rengeteg támadási és védekezési variációt képesek bevetni. Ennek lettünk az áldozatai, hiszen a hajrában már csak ők szereztek gólt – fogalmazott Skaliczki László. – Tudjuk, hogy nehéz dolgunk lesz a visszavágón, de szeretnénk összerakni egy olyan brigádot, amely tisztességgel szerepel majd idegenben.” A visszavágót vasárnap rendezik Kielcében, míg a Veszprém szombaton fogadja az Ademar Leónt.
| Megismétlődik a női Bajnokok Ligája egyik tavalyi elődöntője: a Győri Audi ETO KC ismét a Râmnicu Vâlcea-i Oltchimmel csatázik. Ez vasárnap este, a román bajnok és a Krim Ljubljana sorsdöntő csoportmeccse után dőlt el: a kvartett első helyéért vívott mérkőzésen az Oltchim hazai pályán csak 23-20-ra verte a szlovénokat, akik így ugyanannyi ponttal zártak, ám, mivel korábban otthon 28-24-re verték a vâlceaiakat, az egymás elleni mérleg őket hozta ki a kvartett nyertesének. A Krim a Larvikkal méri össze erejét a legjobb négy között. A sorozat egyetlen százszázalékos együttese, a Győr – amely tavaly a négygólos idegenbeli vereség után Veszprémben nyolccal verte az Oltchimet, a döntőben azonban nem bírt a Buducsnoszt Podgoricával – először április 6/7-én Romániában játszik, a visszavágót 14-én rendezik. |
A 21 esztendős román David Popovici lett az első a férfiak versenyében az európai szövetség (European Aquatics) Év úszója-szavazásán a voksok 37,94 százalékával.
A férfiaknál Kós Hubert világbajnok úszót, a nőknél Márton Luana világbajnok tekvondóst választotta meg a 2025-ös év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ).
A magyar válogatott 13-10-re nyert a montenegrói csapat ellen hétfőn a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság második fordulójában.
Románia válogatottja győzelemmel kezdte a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságot, amelynek második napján 15-7-re felülmúlta Szlovákia együttesét. Vancsik Leventéékre a továbbiakban a török és az olasz vízilabda-válogatott vár a csoportban.
A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15–7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 33–23-ra legyőzte Romániát a péntek este Győrben rendezett Eb-felkészülési mérkőzésen. A két ország kézilabda-válogatottjainak ez volt a 81. egymás elleni meccse, az örökmérleg egyelőre még a románok javára billen.
Az autósok mezőnyében az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb a Dakar-rali pénteki hatodik szakaszán, ezzel pedig az összetettben is átvette a vezetést, míg a motorosoknál az ausztrál Daniel Sanders előnye 45 másodpercre csökkent.
Az egyaránt Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a Bukaresti CSM női kézilabdacsapatához igazol.
93 éves korában elhunyt Kemény Ferenc, a háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány Kemény Dénes édesapja, a magyar vízilabda legendás nevelőedzője.
Fiatalos csapattal és lendülettel vág neki a magyar férfi vízilabda-válogatott a szombaton elrajtoló belgrádi Európa-bajnokságnak. Jansik Szilárd és Vigvári Vendel arról nyilatkozott a Krónikának, milyen elvárásokkal utaznak a 37. kontinenstornára.