
Fotó: Agerpres
2011. április 21., 09:072011. április 21., 09:07
A sportágban csak 14 súlycsoport létezik, ám a tavalyi tokiói világbajnokság óta a nagy versenyeken kategóriánként két-két dzsúdós indulhat minden országból, így immár maximum 28 főből állhat egy-egy válogatott. A súlycsoportok közül csak kettőben (női 52 és +78 kg-ban) nem lesz magyar, mivel az eredetileg 70 kg-os Joó Abigél tavalyi feljebb lépésével az addig betöltetlen 78 kg nem „lyukas” már. A KSI háromszoros Világkupa-győztese mellett – aki az elmúlt évben, első felnőttidényében rögtön Európa-bajnok lett – éremesélyesként lép tatamira a 66 kg-ban kétszeres Eb-aranyérmes Ungvári Miklós, a 70 kg-osok világranglistájának második helyén álló és címvédőként érkező Mészáros Anett, valamint a világ- és Európa-bajnoki harmadik Karakas Hedvig (57) is. Illyés Miklós szakágvezető gondjait ugyanakkor gyarapíthatja, hogy a keretből hárman is súlyos sérülésen estek át a közelmúltban: a comb- és térdproblémákkal kidőlt Mészáros a szeptemberi vb óta csak a két héttel ezelőtti Európa Kupán vett részt, Bor Barna (+100) nemrég épült fel térdszalagszakadásából, mint ahogy Csernoviczki Éva (48) is.
A vasárnapi zárónapon a csapatversenyeket rendezik, ám sem a 2009-ben Miskolcon aranyérmes magyar férfiak, sem az akkor harmadik helyen végzett nők nem indulnak el. A távolmaradásnak szakmai okai vannak, ugyanis közvetlenül az Eb után kezdődik az utolsó olimpiai kvalifikációs év, amelyben – az eddigi 50 százalék helyett – immár százszázalékosan számítanak a versenyeken szerzett pontok. A szövetség vezetése ezekre szeretné kímélni-tartalékolni a kerettagokat, így visszalépett a csapatok Eb-küzdelmeitől.
A románok keretének két címvédő is tagja: Alina Dumitru (48) és Corina Căprioriu (57). Utóbbi a Kolozsvári CSM U versenyzőjeként lép tatamira, akárcsak Carmen Bogdan (48), Andreea Cătuna és Monica Ungureanu (52). A férfiaknál a Nagyváradi Liberty Szőke László, Dan Fâşie (66), Adrian Merge és Costel Dănculea (73) személyében szintén négy dzsúdóst ad a román válogatottnak, amely a magyarokhoz hasonlóan lemondta a csapatversenyeket. Miközben Eduard Doandeş, a román szakszövetség elnöke legalább egy aranyérem megszerzésében bízik, Ion Pandele főtitkár megelégedne egy-egy éremmel a férfiaknál és a nőknél is.
| Ügyvédet fogadott a doppingvétséggel gyanúsított Ungvári Attila, akinek fel van függesztve a versenyjoga. A tavaly 73 kg-ban Eb-harmadik dzsúdós ügyében a folyamatban lévő büntetőeljárás eredményének ismeretében hoz majd ítéletet a nemzetközi szövetség. „Ungvári Attila nem elkövető, hanem sértett, miután tudtán kívül került a szervezetébe a tiltott szer – hangsúlyozta Ruttner György ügyvéd. – Alapos a gyanú, hogy valaki szándékosan csempészte a frissítőjébe a doppingszert, és tudomásom szerint magyar rivalizálás állhat az ügy hátterében.” A ceglédi cselgáncsozónak januárban a bakui Világkupán, majd februárban a budapesti Hungária Kupán – utóbbin aranyérmet nyert – adott mintájában találtak az ellenőrök doppinglistás anyagot. És ezt a B próba is megerősítette. Ezután – bátyjával, Miklóssal és edzőjükkel, Bíró Tamással együtt – önkéntesen hazugságvizsgálatnak vetette alá magát, amely az ártatlanságát támasztotta alá. |
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
szóljon hozzá!