
Földházi Zsófia aranyérmet nyert a drzonkówi öttusa-Európa-bajnokság hétfői női versenyében. A 20 éves magyar lány két ukránt előzött meg Lengyelországban.
2013. július 16., 14:282013. július 16., 14:28
2013. július 16., 14:292013. július 16., 14:29
Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány tájékoztatása szerint az egész nap kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtó Földházi az utolsó, futásból és lövészetből álló kombinált számot a második helyről, a vezető ukrán Szpasz mögött 23 másodperccel kezdte meg, majd fantasztikus teljesítménnyel ledolgozta hátrányát, s Európa-bajnokként haladt át a célvonalon. Szpaszt végül honfitársa, Ganna Burjak is megelőzte.
„Egy mondatban megfogalmazva: jó verseny volt\" – nyilatkozta az MTI-nek az újdonsült aranyérmes, aki Vörös Zsuzsanna 2006-os Európa-bajnoki győzelme után szerzett újabb kontinensbajnoki aranyat a magyar női szakágnak. „Jó sok pontot gyűjtöttem, úgy látszik, kezdek beleérni a felnőtt mezőnybe\" – tette hozzá a 20 éves Földházi, aki úgy érezte, éppen azok a számok – az úszás és a lovaglás – nem sikerültek neki tökéletesen, amelyek az erősségei.
„A vívás viszont nagyon jól ment, életem legjobbját értem el, pedig bevallom, tartottam tőle\" – árulta el a KSI versenyzője, aki a kombinált szám előtt sok mindenre gondolt, így arra, hogy az előtte rajtoló ukrán riválisát jól ismeri, mert korábban sokat versenyeztek együtt, de arra is, hogy üldözői között igazi klasszisok vannak. „Bele sem mertem gondolni, hogy mi jöhet ki ebből! Köszönöm az edzőimnek és mindenkinek, aki segített abban, hogy idáig jutottam\" – fogalmazott Földházi Zsófia.
A másik két magyar közül Gyenesei Leila a kombinált szám előtt még a negyedik helyen állt, ám végül meg kellett elégednie a 16. hellyel, Cseh Krisztina pedig 31. lett. A csapatversenyt a britek nyerték. A negyedik magyar válogatott 96 ponttal maradt le a dobogóról, amelyre még Ukrajna és Németország állt fel.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!