
Az FC Barcelona vezetőedzője elsősorban saját felelősségét emelte ki azok után, hogy csapata kedden 3-2-re kikapott a Paris Saint-Germain otthonában játszott Bajnokok Ligája-mérkőzésen.
2014. október 01., 14:002014. október 01., 14:00
2014. október 01., 14:012014. október 01., 14:01
„Nem voltunk elég hatékonyak, azon leszünk, hogy több ilyen meccsünk ne legyen, vagy csak nagyon ritkán” – mondta a párizsi összecsapást követően Luis Enrique, aki első vereségét szenvedte el tétmérkőzésen a spanyol bajnokságban még gólt sem kapó katalán együttes kispadján. A 44 éves szakember úgy látta, hogy komoly hibák előzték meg a PSG góljait – az első kettő pontrúgás nyomán született –, márpedig a hibákat ezen a szinten megbüntetik az ellenfelek.
Andres Iniesta csapatkapitány kollektív felelősségről beszélt a lefújást követően. „Ha veszítünk, akkor együtt veszítünk” – mondta Iniesta, aki 100. alkalommal lépett pályára a BL-ben. Hozzátette: nem egy védő vagy valamelyik csapatrész tehet arról, ami történt, a felelősség az egész csapatot terheli.
Az 1-0, illetve 3-1 után gyors góllal válaszoló, ám felülkerekedni képtelen Barcában csereként kapott lehetőséget Xavi, aki ezzel 143. BL-mérkőzésén jutott szóhoz, s egyedüli csúcstartójává vált a legrangosabb európai kupasorozatnak.
A PSG-nél érthetően lényegesen boldogabban nyilatkoztak a meccs után, a klub elnöke, a katari Nasszer al-Kelaifi egyenesen élete legnagyszerűbb sikerének nevezte a 3-2-es diadalt.
Laurent Blanc, a francia együttes vezetőedzője egyrészt azért volt elégedett, mert sikerült bizonyítaniuk tanítványainak, hogy a legjobbakkal is felveszik a versenyt, másrészt pedig annak örült különösen, hogy Zlatan Ibrahimovic nélkül is ilyen jó játékra volt képes a csapat. „Korábban talán túlságosan is Ibrahimovictól függött a teljesítményünk. Márpedig a csapat szempontjából nagyon jó hír, hogy nélküle is így tudtunk játszani” – mondta elégedetten Blanc.
A BL F csoportját két forduló után a PSG vezeti 4 ponttal, míg a Barca második (3), a harmadik Ajaxnak 2, a negyedik APOEL-nek pedig 1 pontja van.
A második forduló keddi játéknapjának másik rangadóján a Manchester City 1-1-es döntetlenre végzett a vendég AS Romával. villámgyorsan vezetést szerzett az angol bajnok Sergio Agüero 11-esével, ám Francesco Totti még az első félidő közepén egyenlíteni tudott. A folytatásban is változatos volt a játék, mindkét csapat megszerezhette volna a győztes gólt, ám egyik fél sem járt sikerrel, így a Roma fontos pontot szerzett Manchesterben.
Totti szép találatával minden idők legidősebb gólszerzője lett a BL-ben, megelőzve az eddigi korrekorder Ryan Giggset (Manchester United), aki 2011 szeptemberében 37 évesen és 9 hónaposan rúgott gólt a Benfica ellen. Totti 38 éves és három napos.
A játéknap legnagyobb meglepetését a fehérorosz BATE Boriszov produkálta, amely 2-1-re legyőzte a vendég Athletic Bilbaót.
Bajnokok Ligája, csoportkör, 2. forduló, keddi eredmények, E csoport: Manchester City–AS Roma 1-1 (Agüero 4. – 11-esből, ill. Totti 23.), CSZKA Moszkva–Bayern München 0-1 (Müller 22. – 11-esből). Az állás: 1. Bayern 6 pont, 2. Roma 4, 3. Man. City 1, 4. CSZKA 0.
F csoport: Paris Saint-Germain–FC Barcelona 3-2 (David Luiz 10., Verratti 26., Matuidi 54., ill. Messi 12., Neymar 56.), APOEL–Ajax Amszterdam 1-1 (Manduca 31., ill. Andersen 28.). Az állás: 1. PSG 4 pont, 2. FC Barcelona 3, 3. Ajax Amsterdam 2, 4. APOEL 1.
G csoport: Sporting Lisszabon–Chelsea 0-1 (Matic 34.), FC Schalke 04–Maribor 1-1 (Huntelaar 56., ill. Bohar 38.). Az állás: 1. Chelsea 4, 2. Schalke 2 (2-2) és Maribor 2 (2-2), 4. Sporting 1.
H csoport: Sahtar Donyeck–FC Porto 2-2 (Alex 52., Adriano 86., ill. Martinez (89., 94. – az első 11-esből), BATE Boriszov–Athletic Bilbao 2-1 (Poljakov 19., Karnickij 41., ill. Anduriz 45.). Az állás: 1. Porto 4, 2. BATE 3, 3. Sahtar 2, 4. Bilbao 1.
Nem tudta leplezni lelkesedését a román Prima Sport kommentátora, amikor Írország labdarúgó-válogatottja megszerezte győztes gólját a magyar nemzeti tizenegy ellen a világbajnoki selejtezőmérkőzésen.
A magyar labdarúgó-válogatott a 96. percben kapott góllal 3-2-es vereséget szenvedett vasárnap az ír csapattól a Puskás Arénában rendezett világbajnoki selejtezőmérkőzésen, így harmadik lett a csoportjában és sorozatban tizedszer maradt le a vb-ről.
A Puskás Arénában már szinte kézzel fogható volt a világbajnoki selejtezőt érő döntetlen, ám az írek a 96. percben kegyetlenül büntettek, megszerezték a győzelmet, és ezzel szertefoszlott a magyar labdarúgó-válogatott világbajnoki részvételének reménye.
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a több mint hét éve tartó regnálása során vasárnap az írek elleni világbajnoki selejtezőmérkőzés lesz az egyik legmeghatározóbb és legfontosabb a magyar labdarúgó-válogatott számára.
Románia labdarúgó-válogatottja 3-1-re kikapott Bosznia-Hercegovinától a világbajnoki selejtezősorozat szombat esti játéknapján, ezzel nehéz helyzetbe került a 2026-os tornára való kijutás tekintetében.
A magyar labdarúgó-válogatottnak több mint 80 százaléka esélye van arra, hogy megszerezze a világbajnoki selejtezők F csoportjában a pótselejtezőt érő második helyet.
Magyarország labdarúgó-válogatottja legyőzte Örményország együttesét a világbajnoki selejtezősorozat F csoportjának ötödik fordulójában, így nagy lépést tett a pótselejtező felé.
Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.
Az Arad megyei Szemlak községben felavatták Helmut Duckadam BEK-győztes futballkapus egész alakos szobrát, amelyet csütörtök délben lepleztek le a néhai labdarúgó özvegye és családtagjai körében.
Elszenvedte második vereségét a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti együttes a kedd esti harmadik fordulóban simán kikapott hazai medencében az olasz Bresciával szemben, így lecsúszott csoportja harmadik helyére.
szóljon hozzá!