2012. június 27., 09:322012. június 27., 09:32
Akkor David Villa góljával 1-0-ra a spanyolok nyertek, akiknek azóta már nyolcmeccsesre nőtt a világversenyeken kapott gól nélkül lehúzott kieséses szakaszbeli sorozata. A Fokvárosban pályára lépők közül egyébként tíz spanyol és kilenc portugál játékosnak lesz lehetősége most újra összecsapni.
Azért a meccsért amúgy egyszer már keményen visszavágtak a portugálok, 2010. november 17-én ugyanis barátságos meccsen 4-0-ra verték Lisszabonban a regnáló világbajnokot, de az akkori gólszerzők közül most csak Hugo Almeida lehet a pályán. Carlos Martins és a kettőt vágó Helder Postiga ugyanis sérült, előbbi emiatt még az Eb-keretbe sem került be, utóbbinak a csehek elleni negyeddöntőben szakadt el a combizma.
Egy sorozat mindenképpen megszakad a mérkőzésen. A spanyolok Európa-bajnokságon még sosem győzték le szomszédjaikat: 1984-ben 1-1-re végzett a két csapat, 2004-ben pedig a hazai pályán játszó portugálok nyertek 1-0-ra, szintén a csoportkörben. Ugyanakkor Spanyolország eddig mindhárom Európa-bajnoki elődöntőjét megnyerte, 1964-ben Magyarország (2-1), 1984-ben Dánia (11-esekkel 5-4), 2008-ban pedig Oroszország ellen (3-0). A portugálok szintén negyedszer jutottak a legjobb négy közé, ám a fináléba csak 2008-ban, Hollandia 2-1-es legyőzésével tudtak bekerülni, 1984-ben és 2000-ben egyaránt hosszabbításban maradtak alul a franciák ellen, 3-2, illetve 2-1 arányban.
A mérkőzés első számú kérdése, hogy melyik csapat akarata érvényesül. A spanyolok a labdabirtoklásra, a portugálok pedig a letámadásra és a széleken vezetett lerohanásokra építettek. A címvédőnél tökéletes a csapatjáték, a másik oldalon viszont egy egész csapat igyekszik kiszolgálni a szupersztárt, a legutóbbi két meccs mindhárom gólját szerző Cristiano Ronaldót.
A Real Madrid klasszisa már 29 kapura lövésnél tart az Eb-n, amivel máris új rekordot állított fel – a csapatrangsor második helyén álló Nani hatszor próbálkozott. Egyik edző sem variál túl sokat, Paulo Bento eddig mind a négy meccsen ugyanazzal a 11 játékossal kezdett, most kell majd először változtatnia Postiga kidőlése miatt. Vicente del Bosque esetében is általában csak annyi a kérdés, hogy Fabregas vagy Torres – azaz csatár nélkül vagy vérbeli támadóval áll fel a spanyol csapat.
A portugáloknál összesen 16, a spanyoloknál 17 játékos lépett eddig pályára a tornán. Del Bosque szerint a portugál csapat előnyben van, hiszen két nappal többet pihenhetett a meccsre, mint a szombat este negyeddöntőző címvédő. „Úgy vélem, ez a hátrány egy kisebb probléma. A játékosaimat ráadásul a nagy meleg is megviselte” – nyilatkozta a spanyol szövetségi kapitány. Cristiano Ronaldo viszont úgy véli, három nap pihenés bőven elég két meccs között. „A spanyolok szerint mi vagyunk jobb helyzetben, de úgy gondolom, ez nem különösebben fontos tényező” – vágott vissza a portugál csapatkapitány, akit az sem foglalkoztat, hogy pont a spanyolok ellen kell játszania.
Statisztikák (Portugália/Spanyolország), szerzett gól: 6/8. Kapott gól: 4/1. Összes lövés: 70/67. Kaput eltaláló lövés: 33/44. Kapufa: 5/0. Szöglet: 35/33. Leshelyzet: 8/15. Sárga lap: 7/6. Elkövetett szabálytalanság: 60/43. Elszenvedett szabálytalanság: 55/63.
Elődöntő, ma: Portugália–Spanyolország. Doneck, Donbasz Aréna, 21.45 (m1, RTV1, Dolce Sport). Vezeti: Cüneyt Cakir (török). Korábban egymás ellen: 34 mérkőzés, 7 portugál győzelem, 12 döntetlen, 15 spanyol győzelem, gólarány 43-70. Várható kezdőcsapatok, Portugália: Rui Patrício – Joao Pereira, Bruno Alves, Pepe, Coentrao – Raul Meireles, Miguel Veloso, Moutinho – Nani, Almeida, Cristiano Ronaldo. Spanyolország: Casillas – Arbeloa, Piqué, Ramos, Jordi Alba – Xavi, Busquets, Xabi Alonso – Silva, Fabregas, Iniesta.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.