
Fotó: MTI
Kozák Danuta aranyérme a magyar küldöttség hetedik elsősége a brit fővárosban, egyben a sportág 22. ötkarikás aranya.
Az ötszörös világ- és hétszeres Európa-bajnok, 25 éves magyar lapátforgató kedden az elő- és a középfutamban is meggyőző győzelmet aratott, s azzal a tudattal készülődhetett a fináléra, hogy szerdán megszerezte pályafutása első ötkarikás győzelmét a négyes tagjaként.
A bemutatásnál óriási ováció fogadta Kozákot, a közönség magyar része mindent lekövetett azért, hogy hazai pályán érezhesse magát. A rajtja átlagosan sikerült a magyar versenyzőnek, aztán nagyon „lábra kapott”, s a kiválóan startoló Oszipenko-Radomska nyomába eredt. Az ukrán nagyon bekezdett, féltávnál tisztán vezetett, Kozákot azonban ez nem zavarta, céltudatosan lapátolva haladt. Mintegy 100-150 méterrel a cél előtt aztán átvette a vezetést, maga mögött hagyott mindenkit, köztük az erejével elkészülő címvédőt is, és a tomboló publikumtól éltetve, csaknem egy hajóhossz előnnyel érkezett a célba.
A címvédőként induló Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa kajakos duó hatalmas küzdelemben ezüstérmet szerzett K-2 500 méteren csütörtökön.
Az Athénban és Pekingben is bajnok, friss Eb-győztes magyar duó kedden, az előfutamban győzött, majd az egy órával később rendezett középfutamban néhány centivel, hét századmásodperccel a németek egysége, Franziska Weber és Tina Dietze mögött ért célba. Kovács szerdán a négyes tagjaként megszerezte pályafutása harmadik ötkarikás aranyát, így mindketten negyedik olimpiai elsőségükért szálltak harcba. Ráadásul sportágtörténeti tettre is készültek, a játékok történetében ugyanis még egyetlen páros vagy négyes egység sem tudott triplázni, azaz egymást követő három olimpián nyerni ugyanabban az összeállításban.
A Domino Honvéd 31-szeres és a Démász-Szeged 18-szoros világbajnoka közepesen kezdett, a legjobban a németek lőttek ki a rajtból. Féltávhoz érkezve német, magyar, lengyel volt a sorrend, majd a hajrához érve Kovácsék megpróbáltak felzárkózni a vezető egységhez. Néhány pillanatig úgy tűnt, ez sikerül is, de Weberék megindították a hajrát, és ismét elléptek a magyaroktól. Janicsék az utolsó métereken már az ezüstért harcoltak a lengyelekkel, a második hely aztán tisztán meglett.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.