
Nehezen adta meg magát, de végül mégis vereséggel kezdte Európa-bajnoki selejtezősorozatát Románia női kézilabda-válogatottja: szerda este 25-23-ra kikapott Nagyváradon az olimpiai és világbajnok norvég csapattól.
2013. október 24., 16:062013. október 24., 16:06
Ha a sportcsarnokot zsúfolásig megtöltő hazai szurkolók biztatásán múlott volna a találkozó, akkor Gheorghe Tadici szövetségi kapitány együttese bizonyára sikerrel járt volna, csakhogy olyan alapemberek nélkül, mint Oana Manea vagy Cristina Neagu, most csupán a vendégek által diktált iramot tudták tartani – a játékot mindvégig a favoritnak számító Heidi Lökéjék irányították.
A támadóhibák miatt csak nehezen indult be a gólgyártás, a tizedik percben még mindig csak 2-2 volt az állás. Az erőviszonyok viszont gyorsan körvonalazódtak: a skandinávok kíméletlenül kihasználták a hazai védelem legapróbb megingásait is, miközben Ada Nechitájék nem mindig találtak fogást ellenfelük falán.
A BL-győztes Győrben játszó Lökét ugyan egész hatékonyan tudták semlegesíteni, csakhogy hazai oldalról Tătar Tímea is kevés labdát tudott megjátszani. Ungureanu meggyőző kapusteljesítménye viszont sokban hozzájárult ahhoz, hogy a vendégek két-háromgólos előnynél jobban nem tudtak elszakadni, és bár egyértelmű volt az, hogy a pályán a norvégok akarata érvényesült, a hazaiaknak mégis sikerült végig fenntartani az esély látszatát egy bravúros fordításra. Csakhogy hiába volt aktívabb a támadójátékuk a térfélcserét követően, és hiába egyenlítettek ki többször is a találkozó folyamán: a döntő pillanatokban alulmaradtak tapasztalt riválisaikkal szemben.
„Az alapján, amit a pályán mutattunk, legalább egy pontot megérdemeltünk volna” – mondta az eredménnyel és a játékvezetéssel elégedetlen Tadici a meccs után. Emlékeztetett arra is, hogy a selejtező előtt csupán két edzést tudott tartani a teljes kerettel, viszont annak fiatal tagjairól dicsérően nyilatkozott, szerinte a jövőre nézve biztató és örömteli azok kitartása.
Hogy mikorra forr össze az „új generációs” román válogatott, az még kérdéses, az viszont biztos, hogy vasárnap ismét a norvégokkal mérik össze erejüket az Európa-bajnoki selejtezősorozat 6. csoportjában, Bergenben. A trió harmadik tagja Fehéroroszország, amellyel majd csak júniusban találkozik a Tadici-csapat, és utána eldől, hogy mely két gárda vehet részt a 2014. decemberében esedékes, magyar–horvát közös rendezésű kontinensviadalon. A házigazdák alanyi jogon, selejtező nélkül szerepelhetnek a tornán.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!