
A Steaua élvonalbeli labdarúgócsapata nyerte meg a Ligakupát: a szerda esti bukaresti döntőben 3-0-ra legyőzte a Târgu Jiu-i Panduriit.
2015. május 21., 19:432015. május 21., 19:43
A találkozót követő nyilatkozatok alapján a siker önbizalmat adott a bajnoki címvédőnek, amely a Liga 1 összetettjében, két fordulóval a szezon vége előtt egy ponttal van elmaradva a sporttörténelmi sikerre törekvő, listavezető Marosvásárhelyi ASA-tól.
A Steaua már a Ligakupa-döntő harmadik percében megszerezte a vezetést a Gorj megyeiekkel szemben, csakhogy a Gabi Iancu által értékesített tizenegyest egy olyan szabálytalanság miatt ítélték meg, amelyet a bukarestiek büntetlenül hagyott leshelyzete előzött meg.
Edi Iordănescu, a Pandurii vezetőedzője szerint ellenfelüknek „nem lett volt szükségük ilyen bírói tévedésekre\", az ő játékukat viszont teljesen felborította. Rámutatott ugyanis, hogy nekik nincs annyi tapasztalatuk, nem tudják még megfelelően kezelni az ilyen helyzeteket. „Nehezen lehet feldolgozni, amikor a találkozó harmadik percében kibillentik a meccs egyensúlyát. Felborított mindent, amit előzetesen elterveztünk. Kénytelenek voltunk kockáztatni\" – magyarázta a szakvezető.
Ezzel együtt gratulált az ellenfélnek, de saját tanítványainak is, amiért ilyen messze eljutottak és tisztességgel helytálltak. A meccs végeredménye ugyanis nem tükrözi hűen a pályán történteket, különösen nem az első félidő eseményeit, akkor ugyanis a Steaua inkább kivárásra játszott, a Pandurii volt a kezdeményező fél. A szünet után viszont ismét a bukarestiek örülhettek, amikor Chipciu, majd Țucudean is legyűrte a gorjiak védelmét, miközben a becsületgól reményében pályára küldött Eric végül sérülten hagyta el a pályát.
Costel Gâlcă, aki első serlegét gyűjtötte be a Steaua vezetőedzőjeként, már a meccs lefújását követően a soron következő bajnoki összecsapásról beszélt, hiszen célkitűzései között a címvédés is szerepel. Márpedig ehhez nem elég, ha megnyerik mindkét hátralévő meccsüket: a helycseréhez az ASA-nak hibáznia kell a szezon hajrájában.
„Remélem, hogy az Astra megállítja az ASA-t. Nagyon jó az edzője és nagyon értékes a játékoskerete\" – fogalmazott a szakember. A hétvégi 33. fordulóban ugyanis a Marosvásárhely Giurgiuban vendégeskedik, annak az Astrának az otthonában, amelyik a dobogó harmadik helyéért harcol a pontvadászatban.
A Liga 1 hétvégi menetrendje, péntek: Medgyes–Chiajna (18.30 óra), Petrolul–Dinamo (21); szombat: Galac–Kolozsvári U (16), Viitorul–Brassó (18.30), Kolozsvári CFR–Rapid (21); vasárnap: Ceahlăul–Craiova (16), Târgu Jiu–Iași (18.30), Astra–Marosvásárhely (21), Steaua–Botoșani (21).
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.
szóljon hozzá!