2009. augusztus 24., 07:572009. augusztus 24., 07:57
Az olasz Carmelo Palilla által felkészített kolozsvári egyetemistacsapat egy szabadrúgás nyomán esett öngól révén vezetéshez jutott, de ezután visszavett a tempóból, az újonc nagybányaiak pedig nem ijedtek meg a lehetőségtől, átvették az irányítást, és ki is egyenlítettek a hazai védők figyelmetlenségét kihasználva. Az U ezután már nem tudott újítani, így a felek megosztoztak a pontokon. „Nagyon sajnálom, hogy nem tudtuk győzelemmel megörvendeztetni szurkolóinkat – nyilatkozta Palilla. – Igazságosabb lett volna, ha egy-két góllal nyerünk, a vendégek szerencsés góllal egyenlítettek ki. Nem mi vagyunk az a csapat, amelyik csak a védekezéssel törődik, ez majd bebizonyosodik a bajnokság végéig.”
Az UTA-nak egy héttel ezelőtt idegenben sikerült legyőznie a Nagybányai FC-t, három gólt lőve és egyet kapva. Ám a szombati Bihar elleni aradi rangadón csak a védelmek működtek jól, gól nem született. „Még nem vagyunk eléggé összeszokottak, játékunk egyáltalán nem szemet gyönyörködtető – ítélte meg Nagy Roland, az UTA trénere. – Nagybányán nagyon jó volt a helyzetkihasználásunk, nem úgy, mint a Bihar ellen, amikor is legalább három jó helyzetet elpuskáztunk. Szeretnénk minél feljebb tanyázni a táblázaton, ám még nem szabad a feljutásról álmodoznunk, hiszen még nagyon sokat kell fejlődnünk.” Jelenleg még két csapat rendelkezik 4-4 ponttal: a Petrozsényi Jiul és a Marosvásárhelyi FCM – utóbbi szombaton a hosszabbításban lőtt góllal mentett pontot a vendég Otopeni együttesével szemben, amely így még mindig mínusz pontokkal rendelkezik. Az Otopeni a Liga 1 elmúlt szezonjában három ponttal elmaradt a 25 pontos kötelező teljesítménytől, így a mínusz három ponton most egyet faragott – az első fordulóbeli összecsapása elmaradt. A nyitókörben a Râmnicu Vâlcea és a Dévai Mureşul sem lépett pályára, ám most győzelemmel mutatkozott be.
Liga 2, 2. csoport, a 2. forduló eredményei: Râmnicu Vâlcea-i CSM–Temeskovácsi Fortuna 6-1 (Goge 24., Boroiban 31., D. Roman 44., 74., R. Dobre 47. 49., ill. B. Steop 75.), Mioveni-i Dacia–Szilágysomlyói Silvana 1-1 (Chirciu 68., ill. Schwarzkopf 50.), Turnu Severin-i Drobeta–FC Argeş 0-1 (Dulcea 46.), Marosvásárhelyi FCM–CS Otopeni 1-1 (Gheju 90+1., ill. Drăghici 87.), Tordai Arieşul–Craiovai Gaz Metan CFR 2-3 (Panaitescu 35., Fl. Anghel 53., ill. Pătrana 6., Trifu 8., 77.), Dévai Mureşul–Lupényi Minerul 1-0 (Grigoruţă 58.), Kolozsvári U–Nagybányai FC 1-1 (Şomcherechi 13. – öngól, ill. Pereş 62.), Aradi UTA–Nagyváradi Bihar FC 0-0, Petrozsényi Jiul–Temesvári CFR 3-0 (M. Gheorghe 24., Apetri 33., 45+1. – 11-esből).
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.