Hirdetés

Liga 2: Megcsappant a mezőny

Az elmúlt években már megszokottá vált hír előzi meg a román másodosztályos futballbajnokság 2. csoportjának tavaszi folytatását: a sereghajtó Szilágysomlyói Silvania nem tudott megoldást találni anyagi problémáira, így a román szövetség (FRF) csütörtökön már hivatalosan is bejelentette, a Szilágy megyeiek visszaléptek a további küzdelmektől. A tavalyi utolsó fordulóban elmaradt Silvania–ALRO Slatina meccset zöldasztalnál a vendégek nyerik meg 3-0-ra, akárcsak a Somlyó tavaszi találkozóit az ellenfelek. Ioan Gurzău klubelnök elmondása szerint a tél folyamán mindent megtettek azért, hogy megmentsék a csapatot, mindhiába.

Páva Adorján

2011. március 04., 09:442011. március 04., 09:44

Szó volt arról is, hogy egyesülnek a harmadosztályos Vajdahunyadi FC-vel, de ez sem valósult meg. A 2. csoport mezőnye így 14 fősre csappant, a Lupényi Minerul még tavaly ősszel visszalépett.

Az Aradi UTA a FRF következetlenségére alapoz

A többi csapat közül leginkább az Aradi UTA háza táján nem volt nyugalom a tél folyamán, ám ezúttal nem az anyagi gondok, hanem a FRF januárban meghozott határozata miatt, miszerint azok a klubok, amelyek 2008-ig visszamenőleg működési formát vagy székhelyet változtattak, illetve más klubokkal egyesültek vagy helyet cseréltek, a változásoktól számolva három évig nem léphetnek egy osztállyal feljebb. A FRF listáján 21 másod- és harmadosztályos csapat szerepel, köztük a Liga 2 ötödik helyén telelő Aradi UTA, amely tavaly nyáron nonprofit szervezetből részvénytársasággá alakult. Az aradiak több más csapattal együtt tiltakozásukat fejezték ki amiatt, hogy a FRF menet közben változtat a szabályokon, és nem csak a következő idénytől kezdődően lépteti életbe a szabálymódosítást, ám a szövetség nem vonta vissza határozatát. Ezzel együtt az UTA vezetői még mindig bíznak abban, hogy ha az első két hely egyikén végeznek, a FRF – a román futballra jellemző módon – visszavonja vagy átértékeli döntését.

A bizonytalanság rányomta a bélyegét az UTA téli felkészülésére és átigazolási politikájára is. A Menyházán edzőtáborozott aradiaknak ennek ellenére sikerült visszacsalniuk a Maros-parti városba a román, a magyar és a lengyel élvonalban is megfordult Varga Norbertet, aki eredetileg csak akkor tért volna vissza szülővárosába, ha biztos, hogy idén a feljutást célozzák meg. Varga mellett (aki legutóbb Gyulafehérváron játszott) a szintén Liga 1-es tapasztalattal is rendelkező Ionuţ Bălan (Juventus Bukarest), illetve Leo Digbeu is visszatért Aradra – utóbbi korábban a Kolozsvári CFR kölcsönjátékosaként szerepelt az UTA-ban. Új arcnak számít a 23 éves középpályás Andrei Neagoe (Iaşi) és a Szerbiából érkezett 21 éves, csatár Alekszandar Milics, akinek még nem érkezett meg a játékengedélye. A távozók listáján a legnagyobb név George Ţucudean: az őszi idényben 9 gólt lőtt aradi támadó visszatért bukaresti csapatához, a Dinamóhoz.

Beteget jelentettek Váradon

A mezőny megcsappanása mellett szintén mindig visszatérő probléma a rossz téli időjárás a tavaszi rajt előtt, ám a FRF ezúttal nem tett eleget a klubok kérésének, így most hétvégén lejátsszák az idei első fordulót. Nagyváradon más miatt is halasztást kértek: a Bihar FC 8 játékosát ágynak döntötte egy vírusos influenzajárvány, ám a szakszövetség ezt nem érezte alapos oknak, így szombaton pályára lépnek a vendég Torda ellen. A nagyváradiak az UTA-hoz hasonlóan otthonukhoz közel, Debrecenben edzőtáboroztak. Rangosabb felkészülési meccseik során legyőzték a DVSC-t (4-2) és az Újpestet (2-1) is, majd otthon 3-1-re alulmaradtak a Ferencvárossal szemben, később pedig idegenben 3-1-re legyőzték a Szászmedgyesi Gaz Metant, és 5-0-ra kikaptak a Kolozsvári CFR-től. Gheorghe Ghiţ együttese Zalaegerszegről igazolt egy kapust, Pogacsics Krisztiánt, míg Cosmin Iuhas balhátvéd a Kolozsvári U-tól (legutóbb Otopeni-ben játszott kölcsönjátékosként), Cristian Cigan csatár pedig a Gaz Metantól érkezett Váradra.

Nagy készülődések Nagyszebenben

A táblázatot veretlenül – eddig csupán 4 gólt kapva – vezető Nagyszebeni Voinţa az őszi idényben meglepetést meglepetésre halmozó keretre épít a tavaszi szezonban is, egyedül a Pandurii kölcsönkapusa, a csapatához visszatért David Lazăr elvesztése jelenthet gondot. Az újonc Voinţa egyre komolyabban gondol a feljutásra. Anyagi gondjaik nincsenek: Antalyában edzőtáboroztak – ahonnan veretlenül tértek haza –, miközben a városvezetés is támogatásáról biztosította a klubot. A télen felmerült, hogy Franz Beckenbauer fia megvenné a csapatot, ez viszont kacsának bizonyult, ám az igaz, hogy németországi üzletemberek támogatására is számíthatnak Nagyszebenben.

Beerősítettek a regátiak

A feljutásért harcoló regáti együttesek közül a Petrolul három játékost kölcsönzött a Liga 1-ben éllovas Galactól, illetve a korábban Temesváron élvonalbeli meccseken is bevetett Cristian Zimmermannt is leigazolták. A Mioveni öt új játékos (Alberto Cobrea kapus, Constantin Bumbac és Alexandru Ciucur védő, Sebastian Sfîrlea középpályás és Daniel Stan csatár) segítségével próbál borsot törni riválisai orra alá. Az ALRO Robert Ghindeanu, Daniel Ghiţă, Mădălin Murgan, Petre Goge, Adrian Dulcea és Andrei Marinescu személyében egyaránt olyan játékosokkal erősített, akik komoly élvonalbeli tapasztalattal rendelkeznek.

Az RMGC Gyulafehérváron, Tilincă Tordán

A Szilágysomlyó visszalépésével már csak egyetlen kieső hely kiadó a 2. csoportban. A jelenleg 14. Gyulafehérvári Unirea egyrészt edzőcseréivel hallatott magáról a téli szünetben: az új tréner, Marian Pană három hét munka után Urziceni-be tette át székhelyét, helyette pedig Daniel Stant nevezték ki. Emellett egy sokat vitatott támogató bevonásával is felhívta magára a figyelmet: a Roşia Montană Gold Corporation bányavállalattól – amely a héten a bajnoki címvédő Kolozsvári CFR-rel is együttműködési szerződést írt alá – idén 100 ezer eurót kap. A szintén a kiesés elkerüléséért küzdő Tordai Arieşul Cosmin Tilincă hazacsábításával „robbantott”: a 30 éves csatár 2002-ben hagyta el a tordaiakat a CFR kedvéért, amelynek négy éven keresztül meghatározó játékosa volt.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés