Hirdetés

Liga 2: legyőzte mumusát a Bihar

Labdarúgás – Jól szerepeltek a Bihar megyei együttesek a labdarúgó-másodosztály 2. csoportjának hétvégi, 13. fordulójában. A Nagyváradi Bihar FC a korábban feljutásért harcba szálló Gyulafehérvári Unirea ellen aratott magabiztos sikert.

2007. november 05., 00:002007. november 05., 00:00

A megfontoltan játszó hazaiak még az első negyedóra lejárta előtt megszerezték a vezetést, majd a védekezésre és ellentámadásokra építő játékuknak a hajrá kezdete előtt is megmutatkozott az eredménye. A váradiak korábbi mumusa, Aurel Şunda gyulafehérvári tréner elismerte, hogy a hazai együttes megérdemelten nyert. „A mezőnyfölény miatt kívülről úgy tűnhetett, hogy jobbak voltunk a váradiaknál, de a Bihar FC sokkal jobban használta ki az adódó lehetőségeket” – jellemezte a találkozót Şunda. A Bihar FC amúgy korábban a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) fegyelmi bizottságának döntése alapján a zöldasztalnál 3-0-ra megnyerte a Râmnicu Vâlcea-i CSM elleni találkozót, de az ügy végleges lezárásáig a táblázaton elfoglalt helye nem módosult. Értékes döntetlent ért el a Drobeta Turnu Severinen a Nagyszalontai Liberty, hiszen a helyi Severnav korábban mindegyik hazai mérkőzését megnyerte. Tartja magát a feljutást biztosító helyen a Dévai Mureşul, amelyik Resicabányán nyert. A forduló egyik meglepetését azonban a Szászmedgyesi Gaz Metan okozta, amely csak döntetlent ért el hazai pályán a kiesés ellen küzdő Târgovişte ellen.

K. L.


Liga 2, 13. forduló, 2. csoport, szombat: Nagyváradi Bihar FC–Gyulafehérvári Unirea 2-0 (C. Bucur 13., Gongolea 77.), Lupényi Minerul–Petrozsényi Jiul 1-1 (Vezan 53. – 11-esből, ill. Câmpeanu 28.), Temesvári Poli Ştiinţa II–Vajdahunyadi Corvinul 3-1 (Omoduemuke 44., Luchin 86., 89., ill. Guinea 47.), Aranyosgyéresi IS–FC Caracal 1-0 (Sântejudean 22.), Szászmedgyesi Gaz Metan–FC Târgovişte 2-2 (Hoban 4., Lazăr 44., ill. Păştin 54., 80.), Râmnicu Vâlcea-i CSM–Temesvári CFR 2-2 (Boroiban 29., Vidakovics 51., ill. Dreşca 20., Moicuţ 24.), Resicabányai FCM–Dévai Mureşul 0-1 (Lintaru 69.), Drobeta Turnu Severin-i Severnav–Nagyszalontai Liberty 0-0, Piteşti-i FC Argeş–Tordai Arieşul 2-1 (Dulcea 18. – 11-esből, 86., ill. Pereş 26.).

Az 1. csoport erdélyi csapatainak eredményei: Négyfalusi FC–CS Otopeni 0-2, Brassói Forex–Tulceai Delta 3-0. A Botoşani-i FC–Brassói FC találkozót ma játsszák.

A 2. csoport állása:

1. FC Argeş 13 10 1 2 27-8 30

2. Déva 13 9 3 1 21-8 30

3. Rm. Vâlcea 13 9 2 2 23-10 29

4. Szászmedgyes 13 8 1 4 31-19 25

5. Liberty 13 7 2 4 9-6 23

6. Severnav 13 7 1 5 19-14 22

7. Petrozsény 13 6 5 2 14-8 18

8. Gyulafehérvár 13 5 3 5 15-14 18

9. Bihar FC 13 4 4 5 12-12 16

10. Aranyosgyéres 13 4 3 6 11-15 15

11. Temesvári CFR 13 4 3 6 9-13 15

12. Târgovişte 13 3 5 5 16-21 14

13. Torda 12 4 2 6 9-17 14

14. Lupény 13 3 4 6 12-19 13

15. Resicabánya 12 3 3 6 11-16 12

16. Poli Ştiinţa II 13 3 2 8 10-23 11

17. Corvinul 13 3 2 8 8-22 11

18. Caracal 13 0 2 11 6-18 2

A Jiultól 5, az Argeştől 1 pontot levontak.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés