2007. november 19., 00:002007. november 19., 00:00
A három pont sorsa a mérkőzés hajrájában dőlt el, amikor az emberelőnybe került nagyváradiak részéről Andor vette be az ellenfél kapuját. Gheorghe Silaghi együttese jelenleg 22 ponttal a táblázat 8. helyén áll, ám egy zöldasztalnál hozott döntés értelmében újabb három pontra számíthat. A FRF fegyelmi bizottsága korábban megállapította, hogy a Râmnicu Vâlcea-i CSM jogtalanul szerepeltetett egy játékost a bihariak elleni, 1-0-ra megnyert találkozóján, így a három pontot a nagyváradiak javára ítélte, de a döntést a fellebbviteli bizottságnak is helyben kell hagynia, a határozatig marad a pályán elért eredmény. A plusz három ponttal a Bihar FC csak hat pontra állna a feljutást érő második helytől, amelyet a Szászmedgyesi Gaz Metan foglalna el. A még második helyezett Râmnicu Vâlcea 0-0-t játszott a vendég Nagyszalontai Libertyvel, míg az éllovas Piteşti-i FC Argeş 5-1-re verte a még győzelem nélkül álló, sereghajtó Caracalt. A másik csoportban menetel a Brassói FC: vasárnap 1-0-ra verte a vendég Ploieşti-i Petrolult, így 40 ponttal, nyolcpontos előnnyel vezeti a táblázatot a CS Otopeni előtt. A további erdélyi együttesek közül a Brassói Forex 18 ponttal a 10., míg a Négyfalusi FC 8 ponttal sereghajtó a bajnokságban.
Hírösszefoglaló
Liga 2, 15. forduló, 2. csoport: Râmnicu Vâlcea-i CSM–Nagyszalontai Liberty 0-0, Piteşti-i FC Argeş–FC Caracal 5-1 (Ad. Iordache 15., Dulcea 20., Doman 45., Voiculeţ 88., 90+1., ill. Fl. Şerban 56.), Resicabányai FCM–Drobeta Turnu Severin-i Severnav 1-0 (Axente 8.), Szászmedgyesi Gaz Metan–Temesvári CFR 1-0 (Dudiţă 77.), Aranyosgyéresi IS–Dévai Mureşul 1-0 (Sîntejudean 14.), Vajdahunyadi Corvinul–Petrozsényi Jiul 1-2 (Ungureanu 17, ill. Roiu 5., Tismănaru 86.), Temesvári Poli Ştiinţa II–Gyulafehérvári Unirea 0-3 (D. Tătar 23., Dabu 43., V. Cristea 51.), Lupényi Minerul–Tordai Arieşul 2-2 (Vezan 28., Cl. Istvan 79., ill. Cr. Luca 77., Didă 88.), Nagyváradi Bihar FC–FC Târgovişte 1-0 (Andor 85.). Az 1. csoport erdélyi csapatainak eredményei: Négyfalusi FC–Chiajnai Concordia 1-2, Giurgiui Dunărea–Brassói Forex 3-0, Brassói FC–Ploieşti-i Petrolul 1-0.
A 2. csoport állása:
1. Argeş 15 12 1 2 36-9 36
2. Rm. Vâlcea 15 10 3 2 25-10 33
3. Gaz Metan 15 10 1 4 34-19 31
4. Déva 15 9 3 3 21-11 30
5. Liberty 15 8 3 4 11-7 27
6. Severnav 16 8 1 6 20-15 25
7. Jiul 15 8 5 2 18-9 24
8. Bihar 15 6 4 5 14-12 22
9. Gyulafehérvár 15 6 3 6 19-16 21
10. CFR 15 5 3 7 13-15 18
11. Aranyosgyéres 15 5 3 7 13-19 18
12. Lupény 15 4 5 6 16-22 17
13. Resicabánya 15 4 4 7 13-18 16
14. Torda 15 4 4 7 11-20 16
15. Tîrgovişte 15 3 5 7 16-26 14
16. Corvinul 15 3 2 10 9-25 11
16. Poli II 15 3 2 10 10-28 11
18. Caracal 15 0 2 13 7-25 2
A Jiultól 5, az Argeştől 1 pontot levontak.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.