A Maros-partiak több játékosa lemaradt az avatóról, ugyanis a nyári szünetben elhagyta a piros-fehér együttest. A legnevesebbeket tekintve a kapus Daniel Tudor, valamint Dorel Zaharia, Alexandru Bălţoi és a kölcsönjátékosként szülővárosában szerepelt Radu Mărginean is más csapatot választott, illetve az aradiak legtehetségesebb fiatal játékosa, Ioan Hora is elhagyta az UTA-t. Így tett Nicolae Bara főtámogató is, aki csak egyszerű szponzorként kívánja segíteni a jövőben a csapatot.
Ionuţ Chirilă vezetőedző nagyrészt fiatal játékosokat igazolt. Mircea Gheorghe már az idősebbek közé tartozik – a 27 éves középpályás a Petrozsényi Jiultól érkezett. A Dinamónál nevelkedett, legutóbb a Bukaresti Progresulban szereplő 23 éves Alin Ilin is a tapasztaltabb játékosok közé sorolható. A csapat utolsó felkészülési meccsén 2-0-ra verte a Nyíregyházát, ám a felkészülés során betlizett is: hazai pályán 2-1-re kikapott frissen másodosztályba jutott „szomszédjától”, az Aradi ACU-tól.
Az aradiak legnagyobb riválisa a szintén az élvonalból kiesett Kolozsvári U lehet a feljutásért vívott harcban, amely máris hátrányban van a partiumiakkal szemben, ugyanis két pont mínusszal indul, mivel nem teljesítette a kötelező Liga 1-es pontminimumot. A Mészáros Alpár által felkészített gárda szintén több játékost vesztett el a nyár folyamán, köztük legnagyobb sztárját, a Temesvárra szerződött Dorin Gogát, illetve Nemanja Jovanovicsot, aki Vasluiba szerződött. Az érkezőket tekintve az éppen a rivális UTA-tól leigazolt Raul Marincăut lehet kiemelni, illetve ígéretes tehetségnek tartják a Váradszentmártonról leigazolt Ionuţ Şuteut. Az U új ügyvezető elnöke is Aradról érkezett, ám Adrian Alexandrescu csak két hónapot maradt a klubvezetésben – arra hivatkozva, hogy a szakmai stáb rendre visszautasította az általa beajánlott játékosokat, lemondott tisztségéről. Eközben a csapat ingatag teljesítményt nyújtott a felkészülési meccsek során: például – keretét bemutató mérkőzésén – 5-1-re verte a román ifiválogatottat, ám korábban hasonló arányban kapott ki a Debreceni VSC-től.
A két „nagy név” mellett a szintén az élvonalból kiesett és a 2. csoportba sorolt együttes, a Mioveni-i Dacia is a feljutásért száll harcba. Mellette a Petrozsényi Jiul is reménykedik. A Puiu Antohi által felkészített bányászcsapat nem robbantott nagyot az átigazolási piacon, nagyrészt az elmúlt idénybeli keretére épít, amelyből viszont hiányozni fog az egyik alapember, az Aradra szerződött Mircea Gheorghe. Feljutási reményeket táplál a Gyulafehérvári Unirea is, akárcsak a Râmnicu Vâlcea-i CSM.
A Bihar megyei együttesektől nagy vonalakban a tavalyi szereplés megismétlését várják el. A Nagyváradi Bihar FC pénzügyileg, illetve a játékosállományt tekintve sem erősített a nyár folyamán, így az első nyolc hely egyikére pályázik. A Nagyszalontai Libertynél már bátrabban gondolkodnak: a Selymes Tibor által edzett csapat – amely elvesztette az ifi Európa-bajnoki bronzérmes Bajner Bálintot – számíthat Vízer Máriusz üzletember hathatós támogatására.
A Liga 2 nyugati csoportjának érdekessége, hogy ismét tagja egy marosvásárhelyi csapat: a nagyrészt a harmadosztályos Transil játékosaira, illetve szabadon leigazolt labdarúgókra építő FCM a Nagyszentmiklósi Unirea helyét átvéve került a másodosztályba. A Cosmin Bodea által irányított együttes a bennmaradást tűzte ki célul.
Liga 2, 2. csoport, első forduló, szombat: Kolozsvári U–Turnu Severin-i Drobeta (sport.ro, 11.00), Temesvári CFR–Tîrgoviştei FCM, Mioveni-i Dacia–Lupényi Minerul, Marosvásárhelyi FCM–Aradi UTA, Nagyszalontai Liberty–Dévai Mureşul, Curtea de Argeş-i Internaţional–Aranyosgyéresi IS, Aradi ACU–Petrozsényi Jiul, Gyulafehérvári Unirea–Nagyváradi Bihar FC, Râmnicu Vâlcea-i CSM–Tordai Arieşul.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.