
„Mintha klinikai halálban lennénk" – jellemezte a bajnoki címvédő Giurgiui Astra sikertelenségi sorozatát Marius Șumudică edző, miután hétfő este újabb vereséget szenvedtek el a labdarúgó-Liga 1-ben.
2016. szeptember 20., 17:322016. szeptember 20., 17:32
2016. szeptember 20., 18:412016. szeptember 20., 18:41
Ezúttal hazai pályán, a Medgyesi Gaz Metantól kaptak ki 2-0-ra a nyolcadik fordulóban, így öt ponttal maradva már csak a szezont pontlevonással kezdő Marosvásárhelyi ASA-t és a Temesvári Polit előzik meg összetettben. „Válságban vagyunk, és nem tudom, hogyan kerüljünk ki belőle. Ha így folytatjuk, egyetlen pontot sem fogunk szerezni. Ez szégyenteljes, csak nevetségessé tesszük magunkat\" – mérgelődött a szakember, aki azért gratulált Cristian Pustai tanítványainak is azért, ahogyan ellenük szerepeltek. „Teljesen megérdemelten nyertek. Amit mi mutatunk, az csak az alsóházi rájátszásra elég\" – állapította meg.
Sok ideje pedig nem marad arra, hogy csapata sorait rendezze, mert csütörtökön már a hétközi 9. fordulóban lépnek pályára Marosvásárhelyen (18.30 óra). Ugyanaznap fogadja a Medgyes is a Temesvári Polit (16 óra), míg a címvédő Steauához a Kolozsvári CFR (21) látogat. Szerdán Voluntari–Craiova (17 óra) és Chiajna–Botoșani (20.30) összecsapások lesznek.
A Botoșani egyébként a ProSport statisztikai kimutatása szerint nagy népszerűségnek örvend otthon: hazai meccseiken általában 59 százalékban megtelik a stadion, márpedig ilyen mutatót más Liga 1-es csapat nem tud felmutatni. A 4625 fős átlagnézőszámot tekintve a Steaua mögött a második helyen állnak.
A moldvai együttes futballistája, Fülöp István vezeti különben a Liga 1 góllövőlistáját, de a 26 éves csatár hiába szerzett hét találatot nyolc meccsen, mert Christoph Daum szövetségi kapitány nem hívta meg az októberi világbajnoki selejtezőmeccsekre előkészített keretébe. A marosvásárhelyi születésű futballista a Monitorulbt.ro-nak bevallotta, aktuális formája miatt remélte, hogy most lehetőséget kap arra, hogy bemutatkozzon Románia válogatottjában, legközelebb szerinte már lehet túl késő lesz.
Közölte ugyanis, hogy hamarosan megkapja a magyar állampolgárságot és úgy tudja, hogy az anyaországiak stábja figyelemmel kíséri a teljesítményét. „Ha meghívnak Magyarország válogatottjába, nem fogom visszautasítani. Valaki mondta, hogy megfigyelnek, és nem lenne meglepetés, ha az állampolgárságommal együtt a válogatottba is meghívnának\" – magyarázta Fülöp.
Elszenvedte második vereségét a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti együttes a kedd esti harmadik fordulóban simán kikapott hazai medencében az olasz Bresciával szemben, így lecsúszott csoportja harmadik helyére.
Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.
Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.
Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben.
Végső nyugalomra helyezték szombaton délután a nagyváradi Rulikowski Városi Köztemetőben Jenei Imrét, a magyar és a román labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányát, aki 1986-ban a Bukaresti Steauával megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.
A Ferencváros 3-1-es győzelmet aratott bolgár vendége, a Ludogorec felett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök este játszott negyedik fordulós mérkőzésén.
„Jól áll, előrehaladott szakaszban van” Románia legnagyobb sportcsarnokának építése Brassóban a polgármester szerint.
A FIFA elnöke, Gianni Infantino csütörtökön a Román Labdarúgó-szövetségnek (FRF) címzett levélben fejezte ki részvétét a nemzetközi szövetség nevében a szerdán 88 éves korában elhunyt Jenei Imre halála miatt.
Pénteken a nagyváradi Bodola Gyula Stadionban vehetnek végső búcsút a szerdán elhunyt legendás edzőtől, Jenei Imrétől tisztelői.
szóljon hozzá!