Hirdetés

Liga 1: nem megy a CFR-nek a Medgyes ellen

Továbbra sem képes Medgyesen győzni a Kolozsvári CFR futballcsapata, amely a Liga 1 első „tavaszi” fordulójában – az U elleni városi rangadóhoz hasonlóan – a tartalékjaival állt ki a Gaz Metan ellen.

2012. december 03., 07:502012. december 03., 07:50

Az első félidőt így is a bajnokcsapat uralta, amely Diogo Valente fejesével a vezetést is megszerezte, szünet után viszont az Ardzen Llullaku gyorsaságára építő hazaiak a koszovói légiós góljával kiegyenlítettek. Ezúttal Bastos, Rui Pedro és Kapetanosz becserélése sem segített a vasutasokon, akik immár zsinórban hét találkozón nyeretlenek a Gaz Metan ellen.

Paulo Sergio, a CFR edzője beismerte, hogy már a szerdai, manchesteri Bajnokok Ligája-mérkőzésre gondolt az összeállításnál. „A végén nem voltunk elég frissek, de így is nyernünk kellett volna. Megvolt a labdabirtoklás, a passzjáték és a helyzetek is, ezért nem vagyok elégedett az eredménnyel” – mondta a portugál tréner. Cristian Pustai viszont igazságosnak tartotta a döntetlent, mondván, hogy a mérkőzés képe kedvezett csapata stílusának.

„A CFR-nek nagyon bő kerete van, két erős csapatot is bármikor ki tud állítani. A kontrajáték miatt sok helyzet volt mindkét oldalon” – vélte a medgyesi szakember, hozzátéve hogy a klub anyagi helyzete, a felhalmozódott tartozások miatt egyre nehezebb az elégedetlen játékosokat edzenie.

Fizetési gondok a Kolozsvári U-nál is vannak, mégis megszakadt a csapat négymeccses vereségsorozata: a Pandurii csak egy pontot szerzett a sétatéri arénában. A hazaiak Dinu révén egy büntetőt is elhibáztak, a Pandurii pedig emberhátrányban, Pleaşcă kiállítása után öt perccel tudott egyenlíteni. „Nyernünk kellett volna, jobbak voltunk, több helyzetünk volt. Megengedhetetlen, hogy a játékvezetők elnézzenek egy méteres lest, amiből a Pandurii gólja született” – mérgelődött a találkozó után Marius Popescu, az U edzője.

Brassóban folytatódott Szabó Adrián sikersorozata: a másodedzőből a szezon során másodszor előléptetett szakvezető irányításával továbbra is veretlen a csapat. Szabó hat meccsen négy győzelmet aratott, miközben elődei, Ionuţ Badea és Sorin Cârţu együtt csak hármat nyertek meg 12 találkozóból. A Viitorul ellen vert helyzetből fordított az erdélyi gárda, a brassói tréner szerint elsősorban a nagyobb tapasztalatnak köszönhetően. „Tetszik a konstancai fiatalok lelkes játéka, de ezt pragmatizmussal tudtuk ellensúlyozni, és a taktikánk tökéletesen működött” – nyilatkozta Szabó.

Liga 1, 18. forduló: Kolozsvári U–Pandurii Târgu Jiu 1-1 (V. Dinu 38., illetve Rusu 73.), Medgyesi Gaz Metan–Kolozsvári CFR 1-1 (Llullaku 58., illetve Diogo Valente 36.), Concordia Chiajna–Steaua 0-6 (Chiricheş 14., Rusescu 33., 41., Nikolics 49., Tănase 55., Rocha 76.), Brassói FC–Konstancai Viitorul 3-1 (Mateiu 32., Buga 54. – 11-esből, Păun 91., illetve Chiţu 23.). A Ceahlăul Piatra Neamţ–Petrolul Ploieşti és az FC Vaslui–Rapid találkozó lapzárta után ért véget. A mai műsor: Galaci Oţelul–CSMS Iaşi (Digi Sport 1, 18.00), Astra Giurgiu–Besztercei Gloria (Dolce Sport 1, 19.00), Dinamo–CS Turnu Severin (Digi Sport 1, 20.30).
 


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 20., hétfő

Gheorghe Hagit kinevezték a román válogatott szövetségi kapitányává

Gheorghe Hagit hétfőn hivatalosan is beiktatták a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi tisztségébe. A bemutatáson a veterán világklasszis úgy fogalmazott: óriási megtiszteltetés és egyben nagy felelősség számára Romániát képviselni.

Gheorghe Hagit kinevezték a román válogatott szövetségi kapitányává
Hirdetés
2026. április 13., hétfő

Nagyváradon játszik majd a magyar női kézilabda-válogatott az Eb-n

A tavalyelőtt bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott a nagyváradi csoportban szerepel majd a decemberi Európa-bajnokságon.

Nagyváradon játszik majd a magyar női kézilabda-válogatott az Eb-n
2026. április 13., hétfő

Diószegi László: nehéz nap után vagyunk, de muszáj felkelni, küzdeni tovább

Nehéz nap után vagyunk, de muszáj felkelni, küzdeni tovább! – szögezte le hétfőn Diószegi László, a Sepsi OSK futballklub elnöke.

Diószegi László: nehéz nap után vagyunk, de muszáj felkelni, küzdeni tovább
2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
Hirdetés