Hirdetés

Liga 1: mélyrepülésben a Temesvári Poli

Petre Grigorașnak sem sikerült felráznia a Temesvári Poli élvonalbeli futballcsapatát, mert a volt Marosvásárhelyi ASA-edző érkezése ellenére az együttes a másodosztály felé halad mélyrepülésben. Szerdán a Kolozsvári CFR is kikapott. 

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2016. március 30., 18:222016. március 30., 18:22

Pedig az alsóházi rájátszás hétközi negyedik fordulójában győzelemre esélyesként fogadta kedd este a sereghajtó Ploiești-i Petrolult, de a papírformát felborítva utóbbi gyűjtötte be a három pontot: Victoraș Astafei góljával 1-0-ra megnyerte a találkozót.

Ez nagy szó a hat pont levonásával büntetett, az egész szezont végigszenvedő prahovaiaknak, hiszen már négy hónapja képtelenek voltak sikerrel zárni bajnoki meccset, rossz hír viszont a Bega-partiaknak, akik emiatt még inkább „bebetonozták” magukat a kiesést jelentő utolsó előtti helyen. Ezzel együtt Grigoraș nem érzi elveszettnek a harcot, mert amíg matematikai esély van, addig küzdeni fognak.

„Tudtam, hogy hova érkezek, bátran tettem, nem bántam meg. Sajnálom, hogy nem tudtam győzelemmel kezdeni, de nincs amit felrójak a fiúknak, mert két-három nap alatt nehéz bármin is változtatni\" – magyarázta a szakember. A Temesvári Poli most 15 ponttal hetedik az alsóház összetettjében, míg a változatlanul sereghajtó Petrolul nyolcra tornázta fel pontjainak számát.

A tegnap késő délután 1-0-s végeredménnyel befejeződött Voluntari–Kolozsvári CFR meccset amúgy szúrópróbaszerű doppingellenőrzés előzte meg, ám ez nem konkrét kérésre történt, hanem része annak a tervnek, amellyel az illetékes hatóság a nyári Európa-bajnokság előtt növelni akarja a labdarúgók vizsgálatainak számát. A Chiajna–Iași meccset szerda este rendezik az alsóházban (18.30), a fordulót pedig csütörtökön a Craiova–Botoșani összecsapás zárja (16 órától).

A felsőházban a Târgu Jiu-i Pandurii szerdán 21 órától a Steauát fogadja Drobeta Turnu Severinben, míg csütörtökön Marosvásárhely–Viitorul találkozó lesz (20.30). A hétközi forduló utolsó találkozója, a pénteki Dinamo–Giurgiui Astra meccs (20.30) már az újranyitott bukaresti Național Arenában lesz.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés