
A Kolozsvári U-nak nem sikerült felborítani a papírformát az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság hétvégi 11. fordulójában: alulmaradt a listavezető Steaua otthonában.
2014. október 20., 14:552014. október 20., 14:55
A Szamos-parti „egyetemisták” 4-1-re kaptak ki a címvédőtől – bár nekik is voltak ígéretes próbálkozásaik, a helyzetek értékesítése terén ismét szenvedtek. A bukarestiek gólgyártását Papp egy látványos ollózással kezdte a 12. percben, majd Szukala növelte az előnyt a 31. percben. A térfélcserét követően ugyan Bucșa csökkentette a hátrányt (59. p.), de kevéssel ezután Popa és Keserű is bevette a kolozsváriak kapuját.
A mérkőzés pikantériája, hogy George Ogăraru, az U edzője voltaképp hazatért a ghenceai standionba, hiszen amellett, hogy a fővárosi születésű egykori futballista ezen a környéken nevelkedett, még a Steaua csapatát is erősítetette nyolc szezon erejéig.
„Furcsa volt ellenfélként visszatérni ide. Reméltem, hogy jó eredményt érünk majd el, de nem így lett, ráadásul csúnyán kikaptunk. 2-1-nél még újra elkezdtem bízni abban, hogy fordítani tudunk, de utána figyelmetlenségek miatt újabb két gólt kaptunk rögzített helyzetből” – értékelt a lefújást követően Ogăraru, akinek csapat lecsúszott a táblázat 13. helyére, miközben a Steaua listavezető, három ponttal megelőzve a Kolozsvári CFR-t .
Vasárnap késő délután játszották a Medgyes–Giurgiui Astra mérkőzést is, amelyen a házigazdák 1-1-es döntetlennel zártak az Európa Liga csoportkörében érdekelt, a tavalyi szezonban ezüstérmes ellenfelükkel szemben.
Az Astra kispadján ezen a találkozón debütált az új edző, a hazai pontvadászatban korábban a Steauát irányító ukrán Oleg Protaszov, aki Daniel Isăilát váltotta a kispadon, és feladata, hogy „magasabb szintre emelje” a csapat játékát. A Liga 1 11. fordulója a hétfői Petrolul–Ceahlăul találkozóval fejeződik be.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!