Hirdetés

Liga 1: fordított a Steaua, már nyolc pont az előnye

A Săgeata Năvodari labdarúgócsapata Guerra révén ugyan már a nyolcadik percben megszerezte a vezetést a Bukaresti Steaua ellen, a Liga 1 24. fordulójának vasárnap esti mérkőzésén fordított a címvédő.

Nagy-Méhész Tünde

2014. március 24., 15:432014. március 24., 15:43

Egy védelmi hibát kihasználva a hazai közönség előtt szereplő Năvodari szerezte meg a vezetést a Steaua ellen, de a 33. percben a Sânmărtean elleni szabálytalanság miatt megítélt büntetővel előbb Keserü egyenlített, majd a szünet után nem sokkal Varela már a vezetést is megszerezte a címvédőnek. Mihai Roman révén a hazai csapat a hajrában ismét betalált, az egyébként szépségdíjas gólt leshelyzet miatt azonban nem adta meg a játékvezető, így maradt a 2-1-es Steaua-siker.

Győzelmével a címvédő nyolcpontosra növelte előnyét a tabellán közvetlen üldözőivel szemben, hiszen az Astra Giurgiu – amelynél a Galac elleni pontvesztést követően Daniel Isăilă vezetőedzőt Florin Marin váltotta – és a Petrolul Ploieşti is döntetlent játszott a hétvégén.

A tabella negyedik helyén álló Bukaresti Dinamo nem tudta kihasználni riválisai pontvesztését – és ezáltal csökkenteni hátrányát –, hiszen 3-2-es vereséget szenvedett a Pandurii csapatától. A duplázó Kamil Bilinski góljaival kétszer is egyenlített a hazai csapat, de Elton da Silva hosszabbításban szerzett góljára már nem tudott válaszolni. A fővárosi sikerrel a Pandurii egy pontra zárkózott fel a Dinamóra.

Amennyiben a Román Kupát valamelyik dobogós csapat nyeri, a negyedik hely is európai kupaindulást érhet. A találkozó után Cristian Pustai, a Pandurii vezetőedzője is erre utalt: „Célként azt tűztük ki, hogy a következő három mérkőzésen öt pontot szerezzünk. Ebből három már megvan, meglátjuk, milyen eredményeket értünk el a folytatásban. Ezek alapján dől ugyanis el, hogy harcban leszünk az európai kupaindulásért vagy sem.\"

Liga 1, 24. forduló:

Medgyesi Gaz Metan–Brassói Corona 1-0 (J. Robertson 86.)
Astra Giurgiu–Galaci Oţelul 1-1 (Yazalde 4., illetve Marquinhos 26.)
Concordia Chiajna–Petrolul Ploieşti 0-0
Bukaresti Dinamo–Pandurii Tg. Jiu 2-3
(Bilinski 70., 82., illetve Giusti 5., Momcsilovics 77., da Silva 90+4)
FC Botoşani–Konstancai Viitorul 3-1 (Vaşvari 52., Hadnagy 57., Stojkov 89., illetve Dică 9.)
Săgeata Năvodari–Bukaresti Steaua 1-2 (Guerra 7., illetve Keserü 33., Varela 55.).

Hétfőn: Temesvári Poli–FC Vaslui (Digi Sport 1, 18.30), Brassói FC–Ceahlăul Piatra Neamţ (Dolce Sport 1, 19.30), Kolozsvári CFR–Kolozsvári U (Digi Sport 1, 21.00).


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés