Hirdetés

Liga 1: balszerencsés a Galac, élre került a Temesvár

A Galac labdarúgócsapata csütörtökön a 94. percben, 2-2-es állásnál Viglianti révén büntetőt hibázott a vendég Szászmedgyesi Gaz Metan ellenében, így a döntetlennel elvesztette vezető helyét a Liga 1 táblázatán, hiszen korábban az FC Temesvár 2-1-re nyert a Kolozsvári U vendégeként.

Páva Adorján

2011. április 29., 09:282011. április 29., 09:28

A harmadik Vaslui hasonló arányban verte a Craiovát, így már csak két pont a különbség az első és a harmadik helyezett között. A bánságiak a Kolozsvári U ideiglenes, medgyesi otthonából hozták el a 3 pontot, megszakítva az egyetemistacsapat 6 meccse tartó veretlenségi sorozatát. Niculescu 150. élvonalbeli góljával csak szépíteni tudott az első félidőben kétgólos előnyre szert tett Temesvár ellen. Dusan Uhrin, a Béga-partiak edzője szerint a második félidőben a hazaiak nem tudtak újítani, így – három nyeretlen meccs után – megérdemelten győztek.

Csütörtökön a Dinamo 3-0-ra verte a vendég Besztercét, mégpedig zárt kapuk mögött. A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) csak aznap délelőtt hozta meg döntését, így több száz szurkoló nem is tudott arról, hogy nem tud bejutni a stadionba. A LPF szűkszavú indoklásában egyébként csak annyi szerepel, hogy a hétfői, Steaua elleni derbin történt, a „dinamós szurkolók és játékosok okozta rendbontások” miatt záratták be a kapukat. Amint arról korábban beszámoltunk, a Dinamo játékosai petárdákkal megtöltött labdákat és sálakat dobtak a meccs kezdete előtt szurkolóiknak, akik a 12. percben be is vetették az „ajándékokat”. A csendőrség ezután jelezte, a pirotechnikai eszközök becsempészése bűncselekménynek számít, és a hatóságok csütörtökön léptek is az ügyben: a televíziós felvételek alapján 10 Dinamo-játékost (Mărgăritescu, Dănciulescu, Torje, Găman, L. Ganea, Bălgrădean, Bordeanu, C. Munteanu, Alexe és Bărboianu) azonosítottak, akik sálakat és labdákat dobtak a drukkerek közé. Őket beidézték kihallgatásra egy bukaresti rendőrőrsre. A csendőrség emellett 50 ezer lejes bírságot rótt ki a Steauára a stadionjában történt incidensek miatt. A Rapidnál edzőt cseréltek: Marius Şumudicát Marian Rada váltotta.

Liga 1, 29., hétközi forduló: Galaci Oţelul–Szászmedgyesi Gaz Metan 2-2 (Antal 61. – 11-esből, Pena 79., ill. Bawab 17., Eric 74.), Dinamo–Besztercei Gloria 3-0 (L. Ganea 21., Bakaj 47., Torje 74.), Kolozsvári U–FC Temesvár 1-2 (Alexa 22., Ignjatijevics 45., ill. Cl. Niculescu 58.), FC Vaslui–Craiovai U 2-1 (D. Stoica 14. – öngól, Wesley 82., ill. Subotics 41.), FC Brassó–Victoria Brăneşti 1-0 (Hadnagy 57.), Urziceni-i Unirea–Kolozsvári CFR 1-3 (Peralta 16. – öngól, ill. Nicoară 26., Koné 36., Batin 58.), Marosvásárhelyi FCM–Astra Ploieşti 1-0 (C. Vasilache 6.), Rapid–Sportul Studenţesc 0-1 (T. Bălan 21.). A Pandurii–Steaua mérkőzés lapzárta után ért véget. A 30. forduló menetrendje, szombat: Sportul–Marosvásárhely (GSP Tv, 15.00), Brăneşti–Vaslui (GSP Tv, 17.00), Temesvár–Brassó (Digi Sport, 21.30). Vasárnap: Craiova–Urziceni (GSP Tv, 14.00), Astra–Kolozsvári U (GSP Tv, 16.00), Pandurii–Rapid (Digi Sport, 18.00), Steaua–Beszterce (Digi Sport, 20.30). Hétfő: Gaz Metan–Dinamo (Digi Sport, 18.30), Kolozsvári CFR–Galac (Antena 1, 20.00).


A liga 1 állása:
 1. Temesvár    29    14    14    1    52-33    56
 2. Galac    29    16    7    6    38-22    55
 3. Vaslui    29    15    9    5    41-23    54
 4. Dinamo    29    14    8    7    60-43    50
 5. Rapid    29    12    10    7    37-20    46
 6. Steaua    28    13    7    8    36-23    46
 7. Gaz Metan    29    11    11    7    34-28    44
 8. CFR    29    10    11    8    43-35    41
 9. Astra    29    8    14    7    28-26    38
10. Marosvásárhely    29    10    8    11    30-36    38
11. Kolozsvári U    29    10    8    11    41-49    38
12. Brassó    29    8    13    8    29-31    37
13. Pandurii    28    8    9    11    31-39    33
14. Beszterce    29    8    8    13    30-41    32
15. Craiova    29    6    8    15    29-41    26
16. Brăneşti    29    4    10    15    29-51    22
17. Urziceni    29    5    7    17    19-48    22
18. Sportul    29    6    2    21    29-47    20

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés