Hirdetés

Licenc-ügy: négyen remélnek kedvező ítéletet

Négy Liga 1-es futballklub várta sarokba szorítva a licencadó bizottság keddi ülését, amelyen a Rapid, a Galaci Oţelul, a Kolozsvári U és a Turnu Severin fellebbezését tárgyalták. A testület döntését várhatóan pénteken hozzák nyilvánosságra.

Páva Adorján

2013. május 07., 17:332013. május 07., 17:33

Az ötödik „bukott csapat\", a fél lábbal már a másodosztályban lévő Besztercei Gloria nem is kért másodfokú eljárást. A „pótvizsgázók\" közül a kolozsvári egyetemistacsapat és a bukaresti együttes annak ellenére bízik a kedvező ítéletben, hogy a két klub csődeljárás alatt áll.

A bíróság kinevezett egy vagyonkezelőt, aki felméri a csődvédelmet kért gazdasági társaság pénzügyi helyzetét, összesíti az adósságokat, ez idő alatt pedig – ez több hónapot jelent – a hitelezők nem kérhetik a vállalkozás, jelen esetben a futballklubok felszámolását.

A moratórium során az adósnak kötelessége kidolgozni egyfajta egyezségi javaslatot, amelyet a pénzükre váró hitelezőknek ajánlanak, a kényszeregyezségről szóló, több szakaszból álló tárgyalások pedig akár egy évig is elhúzódhatnak. Ha időközben megállapodnak a felek, a csődeljárást kért gazdasági társaság az önerőből végrehajtott átszervezés után folytathatja tevékenységét, ám ha nincs megegyezés, akkor beindul a felszámolási eljárás.

Nem kizáró ok a csődeljárás
A Liga 1-es licencet ugyanakkor a csődeljárás ellenére is megkaphatja az U és a Rapid, az európai kupaporondon viszont semmiképpen nem indulhatnának el. A 2013/2014-es élvonalbeli szerepléshez azt kell bizonyítaniuk, hogy minden hitelező elfogadta az adósságok átütemezéséről szóló tervezetet. Ez a március végi határidőig nem történt meg, ezért utasították el első fokon a két csapat kérelmét.
A 2011-es bajnok Galac és az újonc Turnu Severin szintén adósságok miatt nem kapott első fokon indulási jogot. A rendezett pénzügyi helyzet egyébként csak egy az öt feltétel közül: a licenc megszerzéséhez sport, infrastrukturális, adminisztrációs és jogi szempontból is meg kell felelni. Az anyagiak mellett a létesítmények területén vannak még nagy elmaradásaik a romániai élvonalbeli kluboknak.

A következő szezonra vonatkozó elvárások között már a fűtött gyepszőnyeg és a fedett nézőtér is szerepel, azonban könnyen előfordulhat, hogy – látván a súlyos gondokat – a licencadó bizottság engedékeny lesz e tekintetben. Viorel Duru, a testület elnöke szerint az elsődleges szempont a pénzügyi helyzet ellenőrzése volt – erről március végéig kellett beszámolni, a stadionokat majd csak a nyáron vizsgálják meg.

Duru azt is elmondta, hogy a FRF jóval elnézőbb, mint például az európai szövetség. A román szervezet a más klubokkal, illetve a játékosokkal szembeni tartozások mellett csak az átigazolásokból befolyt összegek, illetve a fizetések utáni adózást és társadalombiztosítási hozzájárulást kéri számon, de például a klubtulajdonosokkal, részvényesekkel szembeni adósság rendezését nem teszi kötelezővé, ahogy a profit-, vagy az ingatlanadó kifizetését sem ellenőrzi.

Dragomir szerint nem akarhatnak rosszat
Az viszont biztos, hogy azok a klubok, amelyek jogerősen nem kapnak élvonalbeli licencet, a következő szezonban a másodosztályban folytatják (a másodfokú döntés még meg lehet fellebbezni a lausanne-i Sportdöntőbíróságon). Dumitru Dragomir, a Liga 1-et szervező Hivatásos Labdarúgóliga elnöke azt nyilatkozta, ha sok csapat nem nyer indulási jogot, akkor 16, vagy akár 12 csapatos is lehet az élvonalbeli mezőny, ugyanis a szabályzat szerint immár nem lehet feltölteni másodosztályos csapatokkal a megüresedett helyeket. Dragomir azonban hozzátette, véleménye szerint az U, a Rapid és a Galac is megkapja a licencet – ez csak akkor történhet másképp, „ha valaki rosszat akar nekik\".

Jelen állás szerint a Beszterce mellett a Turnu Severin is a szakadék szélén áll: a játékosok négy hónapja nem kaptak fizetést, és szombaton közel álltak ahhoz, hogy ne álljanak ki a Petrolul ellen. Hétfőn viszont már nem edzettek, és kilátásba helyezték, hogy nem lépnek pályára csütörtökön a Kolozsvári CFR otthonában.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés