
A négy évtized óta tartó, rekordnak számító sikersorozatának intett most búcsút Románia női tornászcsapata, amely a tavalyi – negatív csúccsal elbukott – világbajnokság után a Rio de Janeiró-i tesztversenyen sem tudott kvótát szerezni a nyári olimpiára.
2016. április 18., 18:062016. április 18., 18:06
Az 1968 után minden egyes ötkarikás játékokon részt vevő, 1976 óta minden egyes alkalommal dobogón végző – 1984-ben, 2000-ben és 2004-ben aranyérmes – együttes kudarcáról még a vezető tengerentúli lapok is kiemelt hírként számoltak be, és érdekes volt olvasni a hozzászólások között, ahogyan a világ különböző tájain élők mennyire csalódottan fogadták a romániai csapat hiányát. Sokak szerint elképzelhetetlen a nyári olimpia Románia nélkül, a riói „nem lesz ugyanaz\", mint amit megszoktak – írták.
Pedig a mostani kudarc már szinte sorsszerű folytatása a tavaly elbukott kvalifikációs világbajnokságon történteknek. Emlékezetes, hogy az akkor még Larisa Iordachét is soraiban tudó csapat történetének leggyengébb teljesítményével mindössze a 13. helyen végezve maradt le a döntőről, és kényszerült pótselejtezőre. Az egyéni összetettben vb-ezüstérmes Iordache viszont még márciusban lesérült, és a korábban visszavonult háromszoros olimpiai bajnok Cătălina Ponor vette át helyette a „húzószerepet\" a csapatban.
A tökéletes gyakorlatoktól ő is elmaradt, de még így is ő volt a Diana Bulimar, Maria Holbură, Anamaria Ocolișan, Dora Vulcan és a Silvia Zarzu alkotta keret legjobbja. Ezért aztán nem meglepő, hogy a nyolcas mezőnyben Románia csak a dél-koreaiakat tudta megelőzni, a négy kvótán pedig Brazília, Németország, Belgium és Franciaország osztozott.
Ponor értelemszerűen szomorúságának adott hangot az elbukott selejtező után, ám a Mediafax által megszólaltatott Octavian Belu szerint előrelátható volt ez az eredmény. „Ezek a kislányok, akiknek képességeiken felül kellett volna most teljesíteniük, sérülten, egészségügyi gondokkal bajlódva utaztak el. Ponor segített, amennyit tudott, de én már 2000 óta mondtam, hogy a láng kialszik. Már az atlantai versenyen is a határon voltunk, a 2012-es londoni olimpián pedig ugyanilyen rossz lett volna a helyeztünk, ha Cătălina Ponor és Sandra Izbașa nem tért volna vissza\" – közölte a sikeredző.
Bevallása szerint ha „mindenképp szükséges\", akkor a bűnbak szerepét is bevállalja, de már bánja, hogy Mariana Bitanggal visszatértek az elmúlt négy hónapban segíteni. „Február 17. óta nyugdíjas vagyok. Többet nem térek vissza a válogatotthoz. Most is az idősebb tornászok kértek meg, hogy segítsek, de nem nagyon volt, kinek, mert többnyire kórházban voltak. A dévaiak veszik majd át az irányítást, bízom bennük\" – szögezte le Belu. Reményei szerint tanulni fognak a mostani kudarcból, mert mindenképp változásra van szükség.
Egyéniben ugyan lesz képviselőjük Rióban a sportágban eddig nagyhatalomnak számító piros-sárga-kék tornászoknak, de Alin Petrache szerint a női csapat teljesítménye így is katasztrofális. A Román Olimpiai és Sportbizottság vezetője már a glasgow-i világverseny után felelősségre vonást és változtatásokat szorgalmazott, most pedig már hosszú távú terveket vár a sportági szövetségtől a helyzet orvoslására.
A romániai tornászok 1956 óta összesen 25 arany-, 20 ezüst- és 26 bronzérmet szereztek a nyári olimpiákon. Korábban csak a mexikói játékokon nem vettek részt, mert a kommunista vezetés úgy ítélte meg, hogy nem tudna elég színvonalas csapatot összeállítani, és ezért elutasította a szereplést.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!