
A lengyel Wisla Plock kézilabdacsapata lesz az MKB-MVM Veszprém ellenfele a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, míg a Székelyudvarhelyi KC a portugál Aguas Santas-Milaneza együttesével találkozik a Challenge Kupa negyeddöntőjében – derült ki az Európa Kézilabda-szövetség (EHF) bécsi székházában kedden tartott sorsoláson.
2014. február 25., 17:012014. február 25., 17:01
Először a Challenge Kupában nyolc közé jutó csapatokat sorsolták párba, kiemelés nélkül. A Székelyudvarhelyi KC-t utolsó előttiként húzták ki, ellenfele pedig a portugál Aguas lesz. Vlad Caba együttese március 15-én vagy 16-án hazai környezetben kezdi a párharcot, a visszavágóra egy héttel később kerül sor.
Szintén kedden az elődöntő párosításait is kisorsolták: ha az SZKC sikeresen túljut a negyeddöntőn, a finn Cocks és a szerb Metalopastica párharcának győztesével mérkőzhet meg a fináléba jutásért.
A Bajnokok Ligájában még csak a nyolcaddöntő párosításait húzták ki: a lebonyolítás szerint a csoportelsőket negyedikkel, a csoportmásodik csapatokat pedig harmadik helyen záró együttesekkel sorsolták össze.
Az A csoportban első MKB-MVM Veszprémet tehát az első kalapból sorsolták: ellenfele a legjobb 16 között az Eklemovics Nikolát és Valentin Ghioneát is foglalkoztató Wisla Plock lesz. A lengyel csapatot Manolo Cadenas személyében spanyol edző irányítja, a 2013-2014-es szezon előtt pedig olyan meghatározó játékosokkal erősítette meg keretét, mint Marcin Lijewski és Mariusz Jurkiewicz.
A legjobb 16 között a címvédő Hamburg és a nyáron nagybevásárlást tartó Vardar Szkopje, illetve az előző idényben négyes döntőig menetelő Kielce Rhein Neckar Löwen elleni párharca ígérkezik a legérdekesebbnek. A januári Európa-bajnokságon kiválóan játszó Lékai Máté csapata, a szlovén Celje a Flensburggal csap össze. A nyolcaddöntő első mérkőzéseit március 19. és 23. között rendezik, a visszavágókra egy héttel később (március 26. és 30. között) kerül sor.
Bajnokok Ligája, a nyolcaddöntő párosítása (az elöl álló csapatok kezdik hazai pályán a párharcokat):
Wisla Plock (lengyel)–MKB-MVM Veszprém
Motor Zaporizzsja (ukrán)–THW Kiel (német)
Aalborg (dán)–Barcelona (spanyol)
Vardar Szkopje (macedón)–HSV Hamburg (német)
Gorenje Velenje (szlovén)–PSG (francia)
Celje (szlovén)–Flensburg (német)
Metalurg Szkopje (macedón)–KIF Kolding (dán)
Kielce (lengyel)–Rhein Neckar Löwen (német)
Challenge Kupa, a negyeddöntő párosítása:
Székelyudvarhelyi KC–Aguas Santas-Milaneza (portugál)
Azoty Pulawy (lengyel)–HC Tongeren (belga)
IK Sävehof (svéd)–ZTR Zaporizzsja (ukrán)
Cocks (finn)–Metaloplastika (szerb)
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!