2010. január 18., 10:162010. január 18., 10:16
A partiumiak az első két negyedet egy-egy góllal elveszítették (1-2, 0-1), ám a harmadik harmadban megrázták magukat: hat gólt dobtak a németeknek, miközben négyet kaptak, így az utolsó játékrész előtt egyenlő volt az állás (7-7).
A végjáték azonban rosszra sikeredett, és a három gólt dobó berliniek ugyanekkora előnnyel várják a visszavágót. A találkozó után a VSK képviselői vehemensen tiltakoztak a szerintük részrehajló bíráskodás miatt – Dorin Roşca menedzser szerint még a jegyzőkönyvbe foglaltakat is meghamisították, ugyanis a kiállítások aránya nem 7-11, hanem valójában 6-13 volt, a hiányzó büntetésekkel pedig éppen a mérkőzés hajrájában sújtották a váradiakat, amikor is eldőlt a találkozó.
„Ezzel együtt a csapat jól játszott, a különbség egy tisztességes bíráskodás mellett otthon ledolgozható” – nyilatkozta a bihon.ro honlapnak Dorin Roşca. Egy másik negyeddöntős öszszecsapáson a Ferencváros kisebb meglepetésre 8-7-re legyőzte jóval esélyesebbnek tartott vendégét, az olasz Savonát.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.