
Fotó: Agerpres
2009. december 21., 09:062009. december 21., 09:06
A klubszinten az elmúlt 20 év legjobb teljesítményét elérő romániai bajnokcsapat január 16-án vagy 17-én száll medencébe Németországban, a nagyváradi visszavágót február 3-án rendezik.
„Tudjuk, hogy nehéz mérkőzések várnak ránk, ezzel együtt jónak mondhatjuk a sorsolást, hiszen a Spandau csapatával sokat játszottunk az elmúlt időben, és már le is győztük őket – értékelt a Jurnal Bihorean napilapnak Cornel Gordan vezetőedző. – Jó, hogy idegenben kezdünk, azonban csakúgy, mint az elmúlt körben a Possilipo ellen, most is attól félünk, hogy a bíráskodás az ellenfélnek fog kedvezni. Ha ezt a hátrányt ledolgozzuk, nagy esélyekkel pályázunk a továbbjutásra.”
A VSK idén az Euroliga első selejtezőkörében is összekerült a német együttessel, akkor 11-8-ra kikapott Berlinben. Ezután azonban a nagyváradi Nicolae Rujinschi-emléktornán 10-6-ra legyőzte a Spandaut.
Mint ismeretes, a Nagyváradi VSK a LEN-kupa nyolcaddöntőjében a Possilipo Nápolyt búcsúztatta úgy, hogy otthon két góllal nyert, idegenben pedig a rendes játékidő végén kétgólos vesztésre állt, ám a hosszabbítást 2-1-re megnyerték a partiumiak, így harmadik próbálkozásra a múlt héten sikerült bejutniuk a LEN-kupa negyeddöntőjébe.
Olaszországból hazafelé tartva Budapesten is medencébe szállt a VSK: jó formáját igazolva 14-7-re verte az Újpestet az Interliga küzdelmei során, Eger után a lila-fehérek otthonában is diadalmaskodva. A LEN-kupa negyeddöntőjében egy magyar csapat is érdekelt: a Ferencváros az olasz Savonával méri össze erejét. A másik két párharcban Brescia–CN Marseille és Cattaro–Fiumei Primorje összecsapásokat rendeznek.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.