Úgy tûnik, hogy Victor Pițurcã mégis Románia labdarúgó-válogatottjának a szövetségi kapitánya marad, mert bár sajtóhírek szerint az arabok kedden adtak neki 24 óra haladékot, kevés esély van arra, hogy a hazai sportági szövetség lemondjon a szakvezetõ szerzõdésében rögzített közel 1,5 millió eurós lelépési díjról.
2014. szeptember 10., 19:462014. szeptember 10., 19:46
Márpedig a szaúdi Al Ittahad klub elnöke már a tárgyalást követõen leszögezte a Sport.ro-nak, hogy nem tudják ezt az összeget a román edzõ helyett kifizetni. „Mi megadtuk neki azt, amit kért, majd amikor alá akartuk írni a szerzõdést, jelezte, hogy fizetnie kell az FRF-nek. Erre már nemet mondtunk. Már nem kell nekünk, egy másik európai edzõt keresünk” – nyilatkozta Ibrahim Al Balwi. Tájékoztatása szerint nem is az összeg miatt mondtak le a szakemberrõl, hanem amiatt, hogy Pițurcã korábban nem közölte velük ezt a szerzõdésében szereplõ kitételt.
Mint arról korábban beszámoltunk, Pițurcã évi 900 ezer eurós fizetést kapott volna az araboktól, miközben az FRF évi 400 ezer eurót fizet a szolgálataiért. A szövetség elnökével azonban kedden nem tudott egyességre jutni, Rãzvan Burleanu csak a szerzõdésben rögzített lelépési díjért cserében hajlandó megválni a Görögországban vasárnap este Európa-bajnoki selejtezõmérkõzést nyert válogatott szakvezetõjétõl, és közleményben jelezte, hogy a továbbiakban is igényt tart Pițurcã munkájára.
Noha a Gsp.ro információi szerint a tréner tegnap már közölte a szervezet vezetõségével, hogy továbbra is ellátja majd a tisztségét, délután még megpróbált „egy újabb kört futni” Burleanu irodájában. A jövõbeli együttmûködést célzó megbeszélés részleteirõl lapzártánkig nem érkeztek hírek, viszont délután már sajtóspekulációk láttak napvilágot arról, hogy egy másik arab klub hajlandónak mutatkozik kifizetni érte a lelépési díjat.
Kikaptak a hollandok
A hajrában védelmi hiba miatt kapott ki Hollandia vb-bronzérmes labdarúgó-válogatottja 2-1-re Csehországban, a 2016-os Európa-bajnoki selejtezõsorozat elsõ fordulójának kedd esti mérkõzésén. Ugyancsak a zárónap meglepetései közé tartozik a törökök izlandi bukása, de a hazai pályán futballozó bosnyákok is alulmaradtak Ciprussal szemben. Az olasz válogatott ellenben magabiztos játékkal, 2-0-s sikerrel gyûjtötte be a három pontot Norvégiában.
A kedd esti eredmények:
A csoport: Csehország–Hollandia 2-1, Izland–Törökország 3-0, Kazahsztán–Lettország 0-0.
B csoport: Andorra–Wales 1-2, Bosznia-Hercegovina–Ciprus 1-2.
H csoport: Horvátország–Málta 2-0, Norvégia–Olaszország 0-2, Azerbajdzsán–Bulgária 1-2.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!