
Fotó: Haáz Vince
Győztes mérkőzés után, az öltőzőben jelentette be távozását Costică Buceschi, a Nagybányai HCM női kézilabdacsapatának vezetőedzője.
2014. szeptember 21., 16:042014. szeptember 21., 16:04
A címvédőt 2011 óta irányító 44 éves szakvezető a klubot finanszírozó városi önkormányzat elöljárójának nyilatkozatai miatt döntött a lemondás mellett, Cătălin Cherecheș polgármester ugyanis hevesen kritizálta őt a korábbi brassói kudarc miatt.
Az élvonalbeli bajnokság hétvégi 6. fordulójában az újonc Marosvásárhely ellen idegenben aratott 41-21 arányú győzelmet követően a klub közleményben jelezte, hogy „Románia bajnokának olyan edzőre van szüksége, aki felelőséget vállal a célkitűzések eléréséért, és a csapat eredményeivel tiszteletben tartja a közösség támogatását”.
A HCM, mint ismert, Románia Szuperkupáját már begyűjtötte, a továbbiakban a címvédést, a Román Kupa megszerzését, valamint a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe jutást várják el tőle. A nagybányai klubvezetés hétfőn ülést tart a kialakult helyzet miatt, de sajtóhírek szerint Buceschi döntése megmásíthatatlan. Helyére a polgármester külföldi szakembert szeretne, ám a pótlással nem várhatnak sokat, hiszen a Nagybánya október 5-én a Bukaresti CSM-vel játszik rangadót, majd pedig a BL-ben kell bizonyítania.
A női bajnokság 6. fordulójának további eredményei: Râmnicu Vâlcea–Konstanca 27-26, Bukaresti CSM–Déva 36–25, Brăila–Ploiești 34–20, Zilah–Craiova 22-25, Slobozia–Kolozsvár 29-25. A HCM Roman–Brassó találkozót hétfőn 18 órától rendezik és a DigiSport sugározza élőben.
A férfi élvonalbeli pontvadászat 5. fordulójának rangadóját, a Székelyudarhelyi KC–Konstancai HCM-meccsetvasárnap este rendezik, míg hétfőnTorda–Bákó-összecsapás lesz (DigiSport, 19,30 óra). A többi eredmény: Tg. Jiu–Steaua 35-31, Călărași–Suceava 18-16, Vaslui–Temesvár 25-24, Nagybánya–Bukaresti CSM 27-21.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!