Lehullt a torinói lepel: magyar úszórekord Debrecenben

„Most kell megpróbálni szerénynek maradni” – mondta Gyárfás Tamás, az Európai Úszószövetség (LEN) alelnöke, miután véglegessé vált a kép: Cseh László és Hosszú Katinka három-három elsőséget szerzett, amelyet Kis Gergő, Gyurta Dániel és Kapás Boglárka egy-egy aranya csiszolt hihetetlenül fényessé. Kiss László szövetségi kapitány pedig már nem is próbálkozott újabb képletek felvezetésével, hiszen a 26 érmes össztermés minden előzetes számítást összekuszált. Ezért aztán inkább békésen kapaszkodott sztártanítványai társaságában a kötélbe az obligát ünnepi fürdőzés során.

Úgy tűnt egyébként, hogy vízből sose sok a kontinens úszói számára, hiszen London közelsége ide vagy oda, 44 ország tartotta fontosnak megjelenni a kontinensbajnokságon, s közülük 19 – köztük a marosvásárhelyi, neve ellenére magyar Trandafir Norbert bronzérme révén Románia is – érmet szerzett. Többségük két edzőtábor között abszolválta a feladatot, ehhez képest pedig kimondottan jó színvonalú Európa-bajnokságot láthattunk Debrecenben.

Szakadáti László, a LEN nagyváradi származású igazgatója szerint nem a hiányzókat kell emlegetni – mert természetesen olyanok is akadtak, akik nem tartották fontosnak az Eb-fellépést –, hanem a megjelenő sztárokat, márpedig Cseh, Hosszú, Biedermann vagy Pellegrini bármilyen versenyszervező álmaiban szerepel. Amúgy a minél több verseny, a jó értelemben vett sztárolás jelentheti az úszósport jövőjét, amelyet Szakadáti az atlétika mintájára létrehozandó Gyémánt Liga-sorozat keretében képzeli el. De ez egy másik történet.

Egyelőre azonban más volt a kérdés. Például az, hogy van-e élet a mennyország után? Valahogy így érezhettek a magyar úszósport szerelmesei a debreceni Európa-bajnokság csütörtöki négy aranyérmes, összesen kilenc érmes, amolyan „nem volt, nem is lesz” napját követően. Azt a „részteljesítményt” ugyanis aligha lehetett felülmúlni. Ezért aztán Kiss Gergő 800 méteren aratott győzelme szinte elsikkadt a nagy telítettségben, s ezt nem is vette túlzottan jó néven a magyar úszó.

„Azért abban reménykedem, hogy így engem is besorolnak valahová a nagy úszók listájának végére” – mondta, s nem is próbálta palástolni részleges frusztrációját. Persze minden viszonyítás, meg egy átaludt éjszaka kérdése, hiszen másnap, a 4x200-as gyorsváltó bronza után széles vigyorral vitte a szót: „Ma csak én volt egyszámos, ezért aztán tudtam, hogy nekem, a legöregebbnek és papíron a leglassúbbnak kell a leggyorsabbnak lennem. Igyekeztem odatenni magam rendesen.” Cseh László pedig nem hagyta ki a poén lehetőségét: „Én csak azért izgultam, hogy Bernek nehogy belefulladjon...” Az „aggodalom” onnan ered, hogy Berneknek talán megszáradni sem volt ideje a váltódöntő előtti hátúszódöntő után.

A magyar úszósportot belengő pozitív hangulatra jellemző egy másik rutinosabb versenyző, a debreceni Risztov Éva mosolya is. A néhány éves távollét után viszszatérő úszónak ugyan nem jutott arany, de mind az 1500, mind pedig a 800 méteres táv után őszintén örült a dobogós helyezésnek, de még inkább az elért időeredménynek. „Hát hogyne örülnék – mondta. – Három egyéni csúcs így százévesen? Ha valaki előre azt mondja, hogy egy bronzzal és egy ezüsttel zárom az Eb-t, és három másodperccel javítom meg a saját csúcsomat, azonnal aláírom. Arany ebből most nem lehetett volna, úgy ment Belmonte. Ha így is megelőzöm, mi lesz az olimpián?”

A helyi háborúskodás miatt visszalépő Antwerpen helyett beugró Debrecen 95 nap alatt tökéletes Európa-bajnokságot szervezett. Az örökre emlékezetes pillanatokhoz azonban kellett egy csapat, egy már-már megmagyarázhatatlan módon folyamatosan megújuló, korszakalkotó tehetségeket kitermelő magyar úszósport. London persze sokkal nehezebb lesz. Erre mondta Kiss László: csak látnám azt a három olimpiai aranyat. 

Csinta Samu, Debrecen