
A Csíkszeredai HSC – hatékonyan kihasználva az emberelőnyös helyzeteket – 5-2-re nyert Brassóban a hazai jégkorongbajnokságba és a Mol Ligába egyaránt beleszámító szerda esti rangadón.
2015. október 22., 16:182015. október 22., 16:18
A vendég hargitaiak kettős emberelőnyben Anton Berlev révén szerezték meg a vezetést, de ekkor a házigazdáktól Zsók Levente egyenlített, a második harmadban pedig Bíró Mátyás fordított. Az utolsó játékrészben is emberelőnyben estek gólok, csakhogy ekkor már nem a barcaságiak, hanem a HSC volt nagy formában: az első találatot jegyző orosz hokis triplázott, majd Moldován Ervin beállította a végeredményt.
„Szeretnénk mi nyerni, és én hiszek is abban, hogy ez a csapat képes rá – amikor kellene, a légiósok különbséget tudnának tenni. Talán a Mikulás hoz néhány külföldi játékost, de addig ebben a felállásban próbálunk mindent megtenni a jégen” – fogalmazott Keresztes Ottó, a brassóiak edzője, aki az idei szezonban kizárólag hazai sportolókból álló kerettel szerepel a két sorozatban. Tanítványaival csütörtökön Magyarországra utaztak, ahol szombaton a Ferencváros, vasárnap az UTE, majd kedden a Budapesti MAC ellen lépnek pályára a Mol Ligában.
A szerdai meccset követően amúgy a Corona (15 pont) 13 lejátszott meccsel csak a negyedik a román bajnokságban a Galac (12 meccs/31 pont), a Steaua (12/28) és a HSC (10/16) mögött. Egyelőre csak az eddig kilenc találkozót kipipáló Progym (12) és a nulla ponttal sereghajtó Sportul áll mögötte. A Mol Ligában a Brassó 8 ponttal sereghajtó a DVTK Jegesmedvék (38 pont), a Debrecen (30), a MAC (28), a Fehérvár AV19 (22), az UTE (21), a Ferencváros (16), a HSC (15) és az Acelbikák (14) mögött.
A szezont gyengén kezdő HSC tehát már megelőzte az erdélyi riválist, ám most hétvégén a csíkiaknak kell „osztódniuk”. A csapat ugyanis pénteken és szombaton 17.30-tól a hazai pontvadászatban játszik a Gyergyószentmiklósi Progym vendégeként – az első fordulóból elhalasztott összecsapásokat pótolják be –, miközben a Mol Ligában szombaton a MAC lesz az ellenfele Budapesten, majd vasárnap Dunaújvárosban, az Acélbikákkal néz farkasszemet.
Artur Oktyabrjov edző csütörtökön döntötte el, hogy hogyan alakít ki két csapatot, hangsúlyozva, hogy – a román pontvadászatot fontosabbnak tartó Brassóval ellentétben – számukra mindkét bajnokság egyaránt fontos.
„Így nagyon nehéz, és egyelőre nem úgy néz ki, hogy hamarosan áthidalhatóak lennének ezek a problémák. Bele sem merek gondolni, mi lesz a jövő héten, amikor ugyan Csíkszeredában, de egymás után ugyanazon a napon játszunk két meccset. Én és a játékosok is megpróbáljuk a tőlünk elvárható teljesítményt nyújtani, remélem, a hétvégén legalább kilenc pontot szerzünk” – mondta az orosz szakember, aki a Progym ellen ugyanazzal a kerettel áll ki, amellyel Brassóban szerepelt. Az „itthoni kontingens” vasárnap reggel csatlakozik a pénteken Budapestre utazó gárdához.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!