Hirdetés

Lăcătuş váltja utódját

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

Másfél hónapig tartott Dorinel Munteanu kalandja a Steaua labdarúgócsapatának kispadján: George Becali klubtulajdonos bejelentette, szerződést bont a katonacsapatot nyolc mérkőzésen át irányító trénerrel, és helyére elődjét, Marius Lăcătuşt nevezi ki.

Páva Adorján

2008. december 17., 11:012008. december 17., 11:01

„Így akartam, és kész. Azt csinálok, amit akarok – nyilatkozta a bukaresti üzletember, aki október 23-án fogadta el Lăcătuş lemondását, az Olympique Lyontól hazai pályán elszenvedett 5-3-as vereség után. – Már korábban is mondtam, megbántam, hogy megváltam Lăcătuştól. Mindene a Steaua, bármikor visszatérne”. Becali hozzátette, miután csalódott Munteanuban, más utódokra is gondolt. Például Basarab Pandurura, ám a klubtulajdonos elmondása szerint nem mert még egyszer olyan kockázatot bevállalni, mint amilyet Munteanu leszerződtetésekor. A másik jelölt Cristiano Bergodi volt, ám Becali végül azért nem döntött mellette, mert „nehezen értettek volna szót”.

Lăcătuş Becali bejelentése hallatán óvatosan fogalmazott, ám jelezte, kész visszatérni. „A Steaua az életem, természetes, hogy ott szeretnék dolgozni, ám néhány részletkérdést még tisztáznunk kell” – mondta Lăcătuş, aki a Lyon elleni bukaresti Bajnokok Ligája-mérkőzés után többek között azzal indokolta lemondását, hogy Becali megsértette, amikor rossz edzőnek nevezte. „Ez már a múlté, nincs, amiért haragudhatnék. Az is csak mendemonda, hogy Becali beleszólt a csapatösszeállításba” – mondta Lăcătuş, aki hozzáfűzte, még arra vár, hogy Munteanu közös megegyezéssel távozzon.

Becali 130 ezer eurós végkielégítéssel próbálta ezt elősegíteni, amit Munteanu ügynöke el is fogadott. A tréner nyugodtan szembesült sorsával. „Hallottam Becali bejelentését, erre nincs mit mondani. Úgy érzem, jól végeztem a munkámat, egy percet sem sajnálok. Nem tudom, a jövőben mihez kezdek” – mondta Munteanu, aki 8 meccs alatt csupán egyszer vezette győzelemre az őszi idényt a Liga 1 4. helyén záró, a BL-től egy ponttal, csoportutolsóként búcsúzó együttest.

Munteanu botrány nélküli menesztése mellett a román szakszövetség (FRF) is megkönnyítette Lăcătuş visszatérését. A FRF az idény kezdete előtt olyan szabályt szavazott meg, amely szerint egy leváltott élvonalbeli vezetőedző nem térhet vissza trénerként a Liga 1-be ugyanabban a szezonban. Ám a szabályzat tegnap módosult: „Kivétel, ha a tréner ugyanahhoz a csapathoz tér vissza. Ezt bele is foglaltuk a szabályzatba” – jelentette ki Mircea Rădulescu, a FRF edzőképző iskolájának elnöke.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés