
Fotó: Boda L. Gergely
Továbbra is egy pont az előnye a listavezető Marosvásárhelyi ASA-nak az összetettben második Steaua előtt, miután mindkét csapat győzelemmel zárta a hétvégi, 32. fordulót. A címvédő bukarestiek Brassóban 2-1-es hátrányból fordítva nyertek 3-2-re, de nem hibázott Liviu Ciobotariu együttese sem, amely 1-0-ra győzte le a vendég Ploieşti-i Petrolult.
2015. május 17., 19:362015. május 17., 19:36
„A végsőkig hittem a győzelemben. A végén jött össze, de a jó játékunknak köszönhetően történt. Nagyon sok gólhelyzetet alakítottunk ki” – magyarázta az ASA mestere. A tabellán harmadik helyen álló prahovaiak elleni találkozón egészségügyi problémák miatt most nem játszott N’Doye, de kispadon maradt Claudiu Bumba is. Helyettük Dorin Goga és Claudiu Voiculeţ lépett pályára.
A Sziget utcai stadion nézőtere nem volt zsúfolásig tele, de a hazai szurkolók fantasztikus hangulatot teremtettek – a vendégeket mindössze 15-en kísérték el. Iramos volt a játék, rengeteg helyzetet kidolgoztak a csapatok. Az első félidőben kiegyenlített volt a találkozó, mindkét félnek voltak gólszerzési lehetőségei, de a távoli próbálkozásoknál rendre hárítottak a kapusok, vagy a háló mellett landolt a labda. A fordulást követően az ASA átvette az irányítást, a második félidőben jóformán végig a vásárhelyi együttes támadott.
A játékrész elején Hora hagyott ki egy óriási helyzetet, majd Axente lövését kitornászta a Petrolul kapusa. A sok lehetőség a 86. percben érett góllá, amikor Claudiu Voiculeţ bal oldalról, körülbelül húsz méterre a kaputól a léc alá bombázott. A nézők mexikói hullámmal ünnepelték a csapatot, hiszen az két fordulóval a szezon vége előtt karnyújtásnyira van a sporttörténeti aranytól.
„Nincs rajtunk nyomás, de egyértelmű, hogy az első helyen akarunk maradni, miközben egyre nehezebbek a meccsek” – fogalmazott Ciobotariu, aki legközelebb az összetettben negyedik helyen álló Giurgiui Astra otthonában vendégeskedik, míg a Steaua a Botoşani csapatát fogadja majd.
Amíg az ASA a bajnoki címre hajt, addig a télen 24 pontlevonással büntetett Kolozsvári CFR az élvonalban való bennmaradásért harcol. Márpedig erre egyelőre még akkor is megvan az esélye, ha a Nemzetközi Sportdöntőbíróság nem törli a sportági szövetség szankcióját, hiszen Dican Ferenc vezetőedző irányítása mellett ismét sikerrel koronázta meg a fordulót.
A fellegváriak ezúttal Iaşi-ból hozták el a pontokat 3-0-s győzelemmel, miután a Liga 1 gólkirályi címére pályázó Gregory Tadé duplázott (második találatát 11-esből lőtte), és Jakolis is legyőzte Grahovac kapust.
A 32. forduló lapzártánkig jegyzett többi eredménye: Botoşani–Târgu Jiu 1-1, Dinamo–Medgyes 1-1, Chiajna–Viitorul 2-0. Hétfőn Kolozsvári Universitatea–Giurgiui Astra (20.30) mérkőzést rendeznek.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!