Hirdetés

Labdarúgás: még nincs gólbíró

A labdarúgás szabályalkotó testülete (IFAB) hétvégi ülésén úgy határozott, hogy tovább teszteli a játékvezetőket segítő technikai újításokat, így csak jövőre várható döntés az ügyben.

MTI

2011. március 07., 10:212011. március 07., 10:21

„Mivel a tíz találmány közül egy sem kínált megnyugtató megoldást, ezért tovább vizsgálódunk, és a jövő márciusban, Londonban sorra kerülő IFAB-tanácskozáson foglalunk állást – jelentette be szombaton Joseph Blatter, a nemzetközi szövetség (FIFA) elnöke. – Bízom benne, hogy a 2014-es világbajnokságon már módunkban áll majd használni a góltechnológiát.”

A FIFA olyan rendszert keres, ami egy másodpercen belül egyértelműen tájékoztatja a játékvezetőt arról, hogy a labda túljutott-e a gólvonalon. A játékvezetők technikai támogatása azt követően került hangsúlyosan előtérbe, hogy a tavaly nyári, dél-afrikai világbajnokságon a mecscsek eredményeit döntően befolyásoló hibákat követtek el a bírók, ez pedig világszerte felháborodást váltott ki, s egyúttal megmozgatta a feltalálók fantáziáját is. A tévedések elkerülését szolgáló, a FIFA által februárban már vizsgált bírósegítő találmányok egyike a magyar Maruzsi Lászlóé.

Az 1886-ban alapított, nyolcfős IFAB a hétvégén 125. alkalommal ült össze, a szervezet tagságának felét – 1913 óta – a FIFA adja, a másik négy szakértő pedig Angliát, Skóciát, Észak-Írországot és Walest képviseli. A szabályok megváltoztatásához a voksok 75 százaléka szükséges. A „Grál-lovagoknak” is nevezett testület az elmúlt években mindig a technikai újítások bevezetése ellen voksolt. Az IFAB határozott arról, hogy jövőre az ukrán–lengyel közös rendezésű Európa-bajnokságon – ahogy a Bajnokok Ligájának jelenlegi szezonjában is – két gólbíró működik közre a meccseken. Blatter szerint az ötbírós felállás alkalmazható lesz a 2014-es vb-n is. A szabályalkotó testület július 1-jétől betiltotta a nyakmelegítők használatát, mivel „azok nem részei a futballöltözéknek, és veszélyesek lehetnek”.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés