2011. április 13., 08:532011. április 13., 08:53
A milánóiak az első mérkőzésen kétszer is vezettek, ennek ellenére nagy meglepetésre 5-2-es vereséget szenvedtek a Giuseppe Meazza-stadionban, így ma legalább 4-0-ra kellene győzniük Gelsenkirchenben, hogy ott lehessenek a legjobb négy között. A statisztikák alapján erre gyakorlatilag semmi esélyük sincs, ugyanis a Schalke ebben az idényben mind a négy hazai BL-mérkőzését megnyerte, ráadásul 11 lőtt gól mellett mindössze kettőt kapott. Amellett a német együttes története során hazai környezetben még egyszer sem kapott ki olasz csapattól. „Legbelül hiszem, hogy bármi megtörténhet, így gondolják ezt a játékosok is” – mondta Leonardo, az Inter brazil trénere. Ha az Internazionale búcsúzik, megint elmarad a címvédés, ahogyan az eddig is mindig megtörtént a Bajnokok Ligája történetében.
Hasonlóan kilátástalan helyzetből vág neki a Tottenham Hotspur a negyeddöntő mai, Real elleni hazai visszavágójának (RTV1, 21.45), amely az első mérkőzésen 4-0-s vereséget szenvedett Madridban. A BEK–BL 1955-ös kezdete óta nem volt még olyan csapat, amely 4-0-s hátrányból továbbjutott volna, ráadásul a Tottenham története során még soha nem tudott győzni spanyol csapat ellen hazai környezetben. Az egyetlen „kapaszkodója” az lehet a londoni alakulatnak, hogy a madridiak eddigi utolsó szigetországi túrájukon éppen egy 4-0-ás vereségbe szaladtak bele a Liverpool vendégeként két évvel ezelőtt. „Amit eddig véghezvittünk, már az is nagyszerű dolog. Megpróbáljuk a lehető legjobb formánkat adni, és meglátjuk, mi lesz” – nyilatkozta Harry Redknapp, az angolok trénere.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
szóljon hozzá!