Véget ért a hét szerb esztendő a Temesvári BC férfi kosárlabdacsapatának életében: 2006 után először román edző került az együttes kispadjára Tudor Costescu személyében.
2013. május 27., 15:182013. május 27., 15:18
2013. május 27., 15:192013. május 27., 15:19
A Bánság Oroszlánjainak becézett alakulat utolsó hazai trénere Alin Bâcov volt, utána viszont kizárólag szerbiai szakemberek (Dragan Petricsevics, Djordje Jovicsics, Predrag Badjarevics és Szrdjan Jovanovics) irányították a csapatot. Nem is rosszul, hiszen 2010-ben Román Kupát nyert az akkor még ELBA néven szereplő együttes, 2009-ben és 2012-ben pedig bajnoki döntőt játszott. Idén viszont csak hatodik lett a Nemzeti Ligában és bronzérmes a kupában, a novemberben másodedzőből előlépő Jovanovics pedig már a rájátszás kezdete előtt jelezte, hogy a szezon végén távozik.
A BC vezetése pedig a fiatal román edzőgeneráció egyik képviselőjét választotta: a 39 éves Tudor Costescu tavaly meglepetésre Román Kupát nyert a BCM U Piteşti csapatával, majd szeptemberben az első ízben kiírt Szuperkupát is elhódította. A bajnoki rájátszásról viszont a tavalyi és idei szezonban is lemaradt az ősszel az Eurochallege Kupában is szereplő Piteşti.
Elmaradt a szövetség közgyűlése
Nem volt határozatképes a Román Kosárlabda-szövetség (FRB) hétfőre meghirdetett közgyűlése, a 270, szavazati joggal rendelkező tagból ugyanis csupán 70-en voltak jelen. Mivel a közgyűlés érvényességéhez legalább a tagok kétharmada (160) szükséges, 15 nap múlva, június 12-én megismétlik az eseményt, ekkor azonban az alapszabály értelmében már akárhány tag részvételével lehet döntéseket hozni.
A fővárosi születésű edző – aki most két évre írt alá – korábban a Sportul Studenţesc, a BC Târgovişte és a Bukaresti CSM szakvezetője volt, 2007-ben pedig az U18-as válogatottat vezette az Európa-bajnokságon. Szövetségi munkája idén is lesz, a kazanyi Universiadén (július 6–17.) ő lesz a román főiskolás válogatott szövetségi kapitánya.
Az új edző várhatóan új csapatot is építhet Temesváron, hiszen a 2012–2013-as szezont végigjátszó keretből a boszniai Zlatko Jovanovics, valamint a hónapok óta sérült Dragoş Andrei mellett csak az U23-as bajnokcsapat három húzóembere, a felnőtt csapatban eddig epizódszereplő George Toth, Zoran Milencovici és Georgian Păun rendelkezik szerződéssel a következő idényre is.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
szóljon hozzá!