
A sportág népszerűsítését szolgálja, hogy Brassó ad otthont a férfi vízilabdázók csütörtökön kezdődő Román Kupájának – állítják az érintettek.
2015. március 24., 19:392015. március 24., 19:39
„A fejlődéshez ideális körülmények vannak ott” – mutatott rá Gheorghe Dunca, a bajnoki címvédő Nagyváradi VSK veteránja is, aki az idei szezonban a Cenk alattiakkal együttműködésre lépő Sportul Studenţesc vendégeként mártózott meg a barcasági medencében. A bukarestiek így tehát házigazdák lesznek a négynapos viadalon, de a Körös-partiak legerősebb ellenfele továbbra is a Steaua lesz.
„Mindkét csapat erős, de nem félünk, nagyon bízunk abban, hogy elnyerjük a trófeát. Igazából nem is tudunk másra összpontosítani, mint a győzelemre” – nyilatkozta a pólós a tornát beharangozó nagyváradi sajtótájékoztatón. A két csoportra osztott mezőny – amelyből az Arad pénzügyi okok miatt visszalépett – előbb körmérkőzéseken dönt a sorrendről, majd az első két helyezettek keresztbe mérkőznek meg egymással a vasárnapi fináléba jutásért.
A VSK a Rapiddal és a Dinamóval játszik, míg a másik ágon a Steaua, a Sportul, a Nagyváradi Crişul és a Kolozsvár mártózik meg a medencében. A szombati és a vasárnapi mecscseket a DigiSport sugározza.
Sikerre programozva
Dunca szerint keretükben jó a hangulat, a fiataloknak viszont még sokat kell dolgozniuk azért, hogy bebizonyítsák, helyük van a csapatban. „Következetességre és kitartásra van szükségük, na meg sok tapasztalatra, amelyet csak magas színvonalú meccseken szerezhetnek. Sok tehetséget láttam már feladni menet közben” – magyarázta. A Krónikának leszögezte, hogy „az agya arra van programozva, hogy saját magát ösztönözze”, így bár jómaga sem tudja pontosan, hogyan, de a tétmeccsszegény idény és a hosszú szünetek ellenére is szinten tartja önmagát.
Ismert ugyanis, hogy miután már eddig is viszonylag kevés igazán erős meccset vívhatott a VSK a hazai pontvadászatban, az alapszakasz befejezése óta eltelt több mint három hétben csak a keret egy része tudott közösen edzeni. Dorin Costrăş vezetőedző nem akart panaszkodni, rámutatott viszont, hogy a junior és felnőtt válogatottakban szereplő játékosai Bukarestben voltak, így csak alig pár pólóssal tudott edzeni.
„Tavaly sokkal hosszabb ideig játszhattunk a Bajnokok Ligájában, idén viszont már nehezebb helyzetben voltunk, és valószínű, hogy jövőre még a mostaninál is bonyolultabb lesz a program. De alkalmazkodnunk kell hozzá. Némi adrenalinért pedig megpróbálunk majd edzőtáborba menni Magyarországra vagy Szerbiába a bajnoki finálé előtt” – magyarázta lapunknak a szakember.
Objektivitás külföldiektől
A hétvégi Román Kupa után ugyanis már a bajnoki rájátszás kezdődik – jövő héten –, amelyben az egyik fél harmadik győzelméig tartó elődöntőt követően májusban rendezik a finálét. Ezekre a meccsekre a Nagyváradi VSK külföldi bírókat kért, a sportági szövetség vezetőbizottsága pedig beleegyezett. „Tavaly is szerettük volna, de akkor nem hagyták jóvá. Pedig így a legigazságosabb” – mutatott rá Florin Birta.
A VSK klubvezetője szerint az idény során néhány játékvezető pártoskodó döntésekkel hátrálta a játékukat, az pedig nem kivitelezhető, hogy csupán az az egy-két kiváló hazai bíró fújja a sípot, akit európai szinten is elismernek. Különösen úgy nem, hogy egyikük épp a nagyváradi Adrian Alexandrescu, aki bármilyen objektív is legyen, döntéseit végül kétségbe vonhatják. Az egyesület első embere hozzátette, hogy még az asztalbírókat is megválogatják majd, mivel a Steaua elleni bukaresti meccsen egy 8 perces negyed helyett 6 percet mértek ellenük.
„Az ilyesmi elfogadhatatlan. Legyen húsz másodperc, de két percet nem csalhatsz el. Szerencsére kérésünknek eleget tettek, úgy tűnik, hogy igazságos finálé lesz, amelyben valóban a legjobb győzhet” – magyarázta.
Hozzátette azonban, hogy ők csak a hazai rendezésű meccseikre kérhettek külföldi játékvezetőt, azt még nem tudni, hogy majdani ellenfelük is vállalja az ezzel járó pluszköltséget. A hazai bírók közül többen is sértésként értelmezték a VSK kezdeményezését, beadványukban közölték, hogy ezek után a váradiak mecscseit már nem akarják irányítani.
Birta ugyanakkor elmagyarázta, hogy erre a játékvezetőknek nincs lehetőségük, és értetlenül áll azelőtt, hogy miért ütköztek ellenállásba ezen a téren. Mint megtudtuk, a vezetőbizottságból ketten szavaztak nemmel a kérésükre, épp azok, akik a Steaua „pártján állnak”, hiszen a papírforma szerint idén is Nagyváradi VSK–Steaua döntőt rendeznek majd a bajnoki címért. Előtte Dinamo–VSK és Steaua–Sportul párharcok lesznek a fináléba jutásért.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!