2008. május 02., 00:002008. május 02., 00:00
A londoni kékek fennállásuk során elõször jutottak be a legrangosabb európai kupasorozat fináléjába, pedig az Abramovics-érában ez már a negyedik elõdöntõjük volt. Korábban kétszer is mostani ellenfelük, a Liverpool ütötte ki õket, de az idegenbeli döntetlen után a Chelsea most hazai pályán legyõzte nagy riválisát. Az 1-1-es rendes játékidõ után következett a három gólt is hozó hosszabbítás: a Chelsea egyik találatát büntetõbõl Frank Lampard szerezte, akit ezt követõen felállva tapsolt meg a közönség, így hálálva meg neki, hogy vállalta a játékot két nappal édesanyja temetése elõtt. „Nehezen tudom szavakba önteni, milyen büszke vagyok arra, hogy a csapattársa lehetek” – dicsérte Lampardot Joe Cole. A kékeknél természetesen a gyász ellenére az öröm volt túlsúlyban. A csapatot a szezon elején Jose Mourinhótól átvevõ Avram Grant saját bevallása szerint nagyon örült annak, hogy már az elsõ évben történelmet tudott írni az együttessel. „Nagyon sokat számított, hogy az egész idényben egységes volt a csapat” – tette hozzá a tréner.
A Manchester United Scholes bombagóljával gyõzte le Barcelonát. A találkozó java részében a vendégek futballoztak mezõnyfölényben, ám igazán nagy lehetõségük nem adódott. Rio Ferdinand, az angolok csapatkapitánya elismerte, hogy a meccs hajrájában a gárda „szenvedett és fogcsikorgatva küzdött”, de hozzátette: felkészültek a döntõre. Az ellenfél pedig ugyanaz lesz akivel hazai porondon is különcsatát vív a csapat, hiszen a Manchester United és a Chelsea holtversenyben vezeti a Premier League-t, azt követõen, hogy a Kékek a legutóbbi fordulóban hazai pályán legyõzték riválisukat. „Az angol bajnoki siker önbizalommal töltött el minket, megtapasztaltuk, hogy hiába a Manchester a legjobb angol csapat most, mi sem vagyunk rosszak” – mondta ezzel kapcsolatban Didier Drogba, a Liverpoolnak két gólt is lövõ csatár.
Sikere esetén a Chelsea az elsõ londoni együttes lehetne, amelyik megnyeri a BL-t, a Manchester korábban kétszer, 1968-ban és 1999-ben hódította el a serleget. A BL történetében ez a harmadik házidöntõ, 2000-ben két spanyol csapat, a Real Madrid és a Valencia, míg három évvel késõbb két olasz együttes, az AC Milan és a Juventus csatázott a végsõ sikerért. Angol együttesek viszont már vívtak európai kupadöntõt, az UEFA-kupa elsõ, 1971–1972-es kiírásában a Tottenham Hotspurs a Wolverhampton Wandererst gyõzte le.
Hírösszefoglaló
Bajnokok Ligája, elõdöntõ, visszavágók: Chelsea–FC Liverpool 3-2 (Drogba 33., 105., Lampard 97. – 11-esbõl, illetve Torres 64., Babel 117.) – továbbjutott a Chelsea hosszabbítás után, 4-3-as összesítéssel; Manchester United–FC Barcelona 1-0 (Scholes 14.) – továbbjutott a Manchester 1-0-s összesítéssel.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.