
A Kolozsvári U-Jolidon női kézilabdacsapata közel volt ahhoz, hogy a Nemzeti Liga rájátszásának első fordulójában meglepetést okozzon a Brassói Corona ellen, végül 29-28-as vereséget szenvedett. A Corona egy győzelemre kerül a továbbjutástól, melyért pénteken hazai pályán játszik.
2014. május 07., 17:472014. május 07., 17:47
A Román Kézilabda-szövetség (FRH) a Nemzeti Liga idei kiírásában új lebonyolítási rendszert vezetett be. Ennek megfelelően az alapszakasz első hat helyén végző csapat bejut a rájátszásba, ahol az első a hatodikkal, a második az ötödikkel, a harmadik pedig a negyedikkel az egyik együttes második győzelméig játszik.
Ezt követően a párharcok győzteseit és veszteseit is egy-egy csoportba sorolják, ahol oda-visszavágós rendszerben játszanak egymással a csapatok, előbbi hármasban a bajnoki címért, utóbbiban a negyedik helyért.
A rájátszás első körében az alapszakaszt második helyen záró Brassói Corona a tavalyi bronzérmes, ám idén anyagi gondokkal küzdő Kolozsvári U-Jolidonhoz látogatott. A 10 gólig jutó Mihaela Ani Senocico vezetésével a hazai csapat ugyan kemény küzdelemre késztette a Coronát, hiszen a hatgólos szünetbeli hátrány után nemcsak egyenlített, de a vezetést is át tudta venni, végül minimális különbséggel kikapott.
„A szünet után teljesen más meccs kezdődött, valószínűleg nagyon kiengedtünk, sok technikai és taktikai hibát követtünk el. Emiatt a Kolozsvár egyenlített, majd a vezetést is átvette, de a lényeg, hogy volt erőnk túllépni a hibákon és folytatni\" – értékelt Aurelia Brădeanu, a brassói csapat játékosa.
Az esélytelenebb nyugalmával készülő, és a meglepetéshez közel álló Jolidon vezetőedzője, Horaţiu Paşca játékosait méltatta: „Nagyon közel voltunk ahhoz, hogy megnyerjük ezt a találkozót, a lányok remekül reagáltak a helyzetre, igaz nem is számítottam tőlük másra, hiszen mindannyian profik, akik eredményt akarnak elérni. Nem adjuk fel, a rájátszásban még van néhány meccsünk, és a célunk továbbra is az, hogy európai kupaindulást érő helyen végezzünk\" – mondta Paşca, már a következő mérkőzésekre utalva.
A rájátszás első körében korábban az alapszakaszgyőztes Nagybányai HCM nagyon simán nyert a Zilahi HC ellen, míg a negyedik helyen végző Dunărea Brăila hazai pályán legyőzte a harmadik HCM Romant. Utóbbi két párharc második mérkőzését csütörtök este rendezik, míg a Brassói Corona pénteken fogadja a Kolozsvári U-Jolidont.
Nemzeti Liga, rájátszás, első forduló: Kolozsvári U-Jolidon–Brassói Corona 28-29, Zilahi HC–Nagybányai HCM 23-33, Dunărea Brăila–HCM Roman 26-23.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!