Hirdetés

Követi a CFR-t a Steaua

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

A lesgól is gól, ha megadja a játékvezető: a Steaua szabálytalan helyzetből szerzett találata megnyitotta a katonacsapat előtt az eurómilliók felé vezető utat, amelyre – nagy meglepetésre – a ciprusi Anorthoszisz és a fehérorosz BATE Boriszov is rálépett.

Páva Adorján

Páva Adorján

2008. augusztus 29., 00:002008. augusztus 29., 00:00

Sorozatban harmadszor is bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe a Steaua labdarúgócsapata: a Marius Lăcătuş által irányított bukaresti együttes hazai pályán 1-0-ra legyőzte a török Galatasarayt a selejtezőkör harmadik fordulójának visszavágóján, így – az idegenben elért 2-2-es döntetlent is figyelembe véve – jobbnak bizonyult isztambuli ellenfelénél. A Steaua sikere azt jelenti, hogy a BL történetében először, két romániai csapat szerepel Európa legjobb 32 együttese között: a Kolozsvári CFR román bajnokként egyenesen a csoportkörbe jutott.

A Steaua sikerét az sem árnyékolta be, hogy a szerda esti győzelem nagyrészt egy bírói tévedésnek köszönhető, Nicoliţă ugyanis leshelyzetben kapta a labdát Tojától, mielőtt bevette volna Aykut kapuját. A török bajnoknak már a mérkőzés elején balszerencséje volt – az 5. percben Kewell lövése a kapufán csattant –, ám az 53. percben, a gólt megelőzően a steauás Arthuro „kiegyenlített” a kapufákat tekintve. Az eleve védekezésre berendezkedő hazaiak vezető találatuk után sikeresen őrizték meg gyakorlatilag kétgólos előnyüket, így – történetük 80. sikerét jegyezve a nemzetközi porondon – ismét az eurómilliókat garantáló BL-csoportkörbe jutottak, megismételve az 1994 és 1996 közötti sikerszériájukat, amikor szintén zsinórban háromszor szerepeltek a legjobbak között.

Marius Lăcătuş vezetőedző már a jövőre gondolt. „Szeretnénk minél több pontot gyűjteni a csoportkörben, jobban kell, hogy teljesítsünk, mint az elmúlt idényben. A lényeg, hogy ne szálljon fejünkbe a dicsőség, továbbra is olyan keményen kell dolgoznunk, mint eddig, sőt” – nyilatkozta a szakember, aki a Galatasaray elleni párharcra kitérve kijelentette, megérdemelt a továbbjutás. A tréner hozzátette, játékosai, akik nem először élik meg ezt a sikert, mérsékelten örültek, ám számára élete legszebb napját jelenti a továbbjutás dátuma. George Becali, a Steaua klubtulajdonosa bátrabban beszélt az elkövetkezőkről – szerinte a csapat továbbjut a csoportkörből is. „Itt csak a hitről volt szó, nem verhettek meg a törökök egy keresztény Steauát, amely játékosainak mezén is ott a kereszt. Fantasztikus csapatunk és edzőnk van, képesek vagyunk bárkit legyőzni, és arra is, hogy továbbjussunk a BL nyolcaddöntőjébe” – fogalmazott az üzletember.

Michael Skibbe, a Galatasaray trénere nem a vallási hovatartozással magyarázta csapata kudarcát: a vereséget az olasz Matteo Trefoloni által vezetett bírói hármas számlájára írta. „Nem hagytak játszani bennünket, állandóan félbeszakították a játékot, ráadásul a hazaiak gólja egyértelműen leshelyzetből született. Nem szabadna megtörténnie, hogy ilyen fontos mérkőzéseket bírói hibák döntsenek el. Ha az első mérkőzésen látott tévedéseket is figyelembe vesszük, kijelenthetem, hogy a játékvezetők hibái ejtettek ki minket” – mondta az így az UEFA-kupába került törökök német szakembere.

Bölöni Lászlónak, a belga Standard Liege dicsőszentmártoni születésű vezetőedzőjének is meggyűlt a baja a bírókkal, miután csapata csak az idegenbeli mérkőzés hosszabbításában maradt alul összesítésben 1-0-ra a Liverpoollal szemben – a győztes találatot Kuyt jegyezte a liege-i találkozó 118. percében. „A két meccs alapján mi voltunk a szervezettebbek, és jobbat érdemeltünk annál, mint hogy az utolsó percekben bukjunk el. A bírónak két büntetőt is meg kellett volna ítélnie nekünk” – nyilatkozta Bölöni.

Míg a Standard csak közel állt a meglepetéshez, a ciprusi Anorthoszisz Famagusztának össze is jött: 3-0-s hazai bombasikere után csupán 1-0-ra maradt alul a görög Olympiakosz otthonában, így első ciprusi csapatként a BL csoportkörébe jutott – a pireusziak 11 sikeres év után nem lesznek érdekeltek ugyanott. A másik „kakukktojás” a fehérorosz BATE Boriszov, amely a harmadik selejtezőkörben, az 1-0-s hazai sikert követően 1-1-et játszott a Levski Szófia vendégeként, így hazája első csapataként kiharcolta a szereplést a csoportkörben.

P. A.

Bajnokok Ligája-selejtező, 3. forduló, visszavágók: Steaua–Galatasaray 1-0 (Nicoliţă 57. – továbbjutott a Steaua 3-2-es összesítéssel), FC Liverpool–Standard Liege 1-0 (hosszabbítás után – tj. a Liverpool 1-0-lal), Atlético Madrid– Schalke 04 4-0 (tj. az Atlético 4-1-gyel), Olympique Marseille–Brann Bergen 2-1 (tj. a Marseille 3-1-gyel), Olimpiakosz Pireusz–Anorthosis Famaguszta 1-0 (tj. az Anorthoszisz 3-1-gyel), Dinamo Zágráb–Sahtar Doneck 1-3 (tj. a Sahtar 5-1-gyel), Slavia Prága–Fiorentina 0-0 (tj. a Fiorentina 2-0-lal), Arsenal–Twente Enschede 4-0 (tj. az Arsenal 6-0-lal), Dinamo Kijev–Szpartak Moszkva 4-1 (tj. a Kijev 8-2-vel), Fenerbahce–Partizan Belgrád 2-1 (tj. a Fenerbahce 4-3-mal), FC Basel–Vitória Guimaraes 2-1 (tj. a Basel 2-1-gyel), FBK Kaunas–Aalborg BK 0-2 (tj. az Aalborg 4-0-lal), BATE Boriszov–Levszki Szófia 1-1 (tj. a Boriszov 2-1-gyel), Panathinaikosz–Sparta Prága 1-0 (tj. a Panathinaikosz 3-1-gyel), Pozsonyi Artmedia–Juventus 1-1 (tj. a Juventus 5-1-gyel), Wisla Krakkó–FC Barcelona 1-0 (tj. a Barcelona 4-1-gyel).

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés