
Fotó: Agerpres
így a 2011-ig megkötött eddigi megállapodás lejárta után 2016-ig még biztosan szerepel a Hungaroring a Forma –1-es versenynaptárban. „Rendkívül elégedettek vagyunk, a magyar pálya remek adottságokkal rendelkezik, és már európai színvonalú” – nyilatkozott Ecclestone.
A hír a jelek szerint leginkább a Ferrari pilótáját, Felipe Massát villanyozta fel: a harmadik helyről induló brazil valósággal kirobbant az előle rajtoló McLarenek mögül, és az első kanyarkombináció végére sikerült a második rajtkockából induló Heikki Kovalainent és a pole pozícióból rajtoló Lewis Hamiltont is maga mögé utasítania. Mivel azonban rendszerint az nevet igazán, aki utoljára nevet, végül mégis a McLarenesek örülhettek – azonban nagy meglepetésre nem Hamilton diadalát ünnepelhették, hanem Kovalainen próbálhatta ki életében először, milyen a klíma a dobogó legfelső fokán.
Massa a futam első harmadában folyamatosan tartotta jó formáját, és sikerült lassan, de biztosan növelnie előnyét angol vetélytársával szemben, miközben Kovalainen tartotta a harmadik helyet. A másik Ferrariban Kimi Räikkönen kevésbé bizonyult szerencsésnek: a világbajnoki címvédőnek már a szombati időmérőn is csupán a hatodik helyet sikerült megszereznie, a rajt után pedig a hetedik helyről induló kétszeres világbajnok spanyol, Fernando Alonso (Renault) megelőzte. A finn ezt követően ugyan tapadt a spanyolra, de megelőznie sokáig nem sikerült.
Közben az élen Massa továbbra is remekül tartotta előnyét, amelyet az első bokszkiállás után is megőrzött: bár Hamilton közvetlenül utána szintén kihajtott a bokszba, míg a brazil Alonso elé tért vissza, ő csupán Räikkönen Ferrariját nézhette hátulról.
A verseny feléig aztán a pilóták nem szolgáltak túl sok látványossággal, egyhangúan vonatoztak egymás mögött. Csupán az okozott kisebb izgalmakat, hogy Sebastien Bourdais (Toro Rosso) bokszkiállása közben belobbant az üzemanyag, és oltani kellett, majd egy körrel később Rubens Barichello (Honda) ugyanígy járt. Sőt Nakadzsima (Williams) is csatlakozott a „klubhoz”. Mindhárman sértetlenül úszták azonban meg az incidenst, és folytatták a versenyt.
Sokkal rosszabbul járt Hamilton: a világbajnoki pontversenyben élen álló angol – aki addig kevéssel lemaradva Massa mögött a második helyen autózott – McLarenjének bal első kereke eldurrant, így a pályán botorkálva rengeteg időt veszített, és a kerékcsere után is csak a tizedik helyre tudott visszaállni. Végül mégis sikerült az ötödik helyre fölküzdenie magát, és megőriznie vezető pozícióját a világbajnoki ranglistán – többek között annak köszönhetően, hogy a mindaddig magabiztosan vezető Massa autója csupán három körrel a leintés előtt egyszerűen elfüstölt. A Ferrari motorja megadta magát, és leállt a célegyenesben, így Massa már csak a kerítésen túlról figyelhette, ahogy Heikki Kovalainen megszerzi élete első futamgyőzelmét. A második helyre a mindvégig kitűnően autózó Timo Glock (Toyota) futott be, míg a Ferrari becsületét Räikkönen mentette meg egy bronzéremmel. „Ez fantasztikus. Nagyon szép pillanat. Remélhetőleg ez lesz az első a sok győzelmem közül” – mondta a boldog győztes a futam után. „A csapat nehéz időkön ment keresztül, de én hajtottam, és nagyon boldog vagyok, hogy megszerezhettem az első győzelmemet” – tette hozzá Kovalainen.
Magyar Nagydíj, pontszerzők: 1. Heikki Kovalainen (finn, McLaren–Mercedes), 2. Timo Glock (német, Toyota), 3. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari), 4. Fernando Alonso (spanyol, Renault), 5. Lewis Hamilton (brit, McLaren–Mercedes), 6. Nelson Piquet Jr. (brazil, Renault), 7. Jarno Trulli (olasz, Toyota), 8. Robert Kubica (lengyel, BMW–Sauber).
A világbajnoki pontverseny állása, pilóták: 1. L. Hamilton 62 pont, 2. K. Räikkönen 57, 3. Felipe Massa (brazil, Ferrari) 54, 4. R. Kubica 49, 5. Nick Heidfeld (német, BMW–Sauber) 41, 6. H. Kovalainen 38, 7. J. Trulli 22, 8. F. Alonso 18, 9. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) 18, 10. T. Glock 13, 11. N. Piquet Jr. 13, 12. Rubens Barrichello (brazil, Honda) 11, 13. Nico Rosberg (német, Williams) 8, 14. Nakadzsima Kazuki (japán, Williams) 8, 15. David Coulthard (brit, Red Bull) 6, 16. Sebastian Vettel (német, Toro Rosso) 6, 17. Jenson Button (brit, Honda) 3, 18. Sébastien Bourdais (francia, Toro Rosso) 2.
Csapatok: 1. Ferrari 111, 2. McLaren–Mercedes 100, 3. BMW–Sauber 90, 4. Toyota 35, 5. Renault 31, 6. Red Bull 24, 7. Williams 16, 8. Honda 14, 9. Toro Rosso 8.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.