Hirdetés

Kosárlabda: rajt erdélyi derbikkel

Egy nappal a hölgyek után a férfiaknál is beindul a kosárlabdaidény: a Román Kupa első fordulójában szerdán hét, csütörtökön pedig egy mérkőzést rendeznek.

2010. szeptember 22., 11:042010. szeptember 22., 11:04

 A sorsolás szeszélye folytán a nyolcaddöntő rangadóit erdélyi csapatok játsszák egymás ellen: szembekerült az előző idényben ötmeccses bajnoki negyeddöntőt vívó Kolozsvár és Marosvásárhely, Nagyvárad és a címvédő Temesvár, valamint a két Szeben megyei együttes. Érdekes csatának ígérkezik Csíkszereda és Craiova csatája is, hiszen az újonc székelyföldi gárda „saját súlycsoportjából” kapott ellenfelet.

Lászlófy Botond, a Hargita Gyöngye KK edzõje szerint csapata rövid, de sikeresnek tekinthetõ felkészülésen van túl. „Összeszokottság tekintetében még vannak problémáink, de ezen a meccsen van esélyünk a gyõzelemre” – nyilatkozta a csíkszeredai tréner, aki az oda-visszavágós párharc elsõ találkozóján nem számíthat legrutinosabb hazai kosarasára, a sérült Vajda Attilára. Hasonló gondokkal küzd Cristian Achim, a nagyváradiak trénere is, akinek két meghatározó idegenlégiósa, Tyrone Mitchell és Andjelko Mandics is megsérült a felkészülés során.

Az edzõk számára a legnagyobb gondot az jelenti, hogy a kupa új szabályzata értelmében ebben a sorozatban nem öt, hanem csupán négy külföldi játékost lehet egy mérkõzésre benevezni. Márpedig a legtöbb csapatnak öt – Kolozsvárnak és a Steauának pedig hat – leigazolt légiósa van, csupán Brassó, Csíkszereda és Craiova esetében nem kell kihagyni valakit a kupameccseken. A találkozókat már az új vonalazású pályákon rendezik, amelyeken a palánkok alatti szigorított terület (az ún. „3 másodperces zóna”) immár nem trapéz, hanem téglalap alakú, a hárompontos vonal pedig 6,25 helyett 6,75 méterre van az alapvonal közepétõl.

A kupát – több mint egy évtizedes szünet után – 2004-ben írta ki újra a szövetség, és azóta csupán egyszer nem az Asesoft nyert: idén tavasszal a nagyszebeni négyes döntõben a Temesvári ELBA szakította meg a ploieşti-iek hatos gyõzelmi sorozatát.



Román Kupa, elsõ forduló, szerda:
Nagyszebeni CSU Atlassib–Szászmedgyesi Gaz Metan,
Poli Iaşi–CS Otopeni,
CSU Asesoft Ploieşti–Energia Rovinari (RTV 3, 18.00),
BC Argeş Piteşti–Brassói CSU Cuadripol,
Csíkszeredai Hargita Gyöngye KK–SCM U Craiova,
Nagyváradi CSM–BC Temesvár,
Steaua Turabo–Bukaresti CSM.
Csütörtök:

Marosvásárhelyi BC Mureş–Kolozsvári U-Mobitelco.
A visszavágókat október 26–28. között rendezik.

A nõi csapatok kupaeredményei
A nõi Román Kupa elsõ fordulójának tegnapi eredményei:
Kolozsvári U–Aradi BC ICIM 40:67,
Sepsiszentgyörgyi Sepsi BC–Temesvári Bega Danzio 70:45,
Bukaresti Rapid–Brassói Galactica 46:46,
Bukaresti Olimpia–CST Alexandria 42:67,
Nagyváradi U CSM–Szatmárnémeti VSK 46:82,
Gyulafehérvári LPS–Sportul Studenţesc 79:57.
A SCM Craiova és a Poli Naþional Iaşi játék nélkül jut tovább az elsõ fordulóból.
A visszavágókat szeptember 25-én rendezik.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés