Hirdetés

Kosárlabda – Nyert a Vásárhely és a Csíkszereda

Felzárkózott az éllovas CSU Ploieşti mellé a marosvásárhelyi férfi kosárlabda–csapat, amely tegnap este az A osztály 3. fordulójából elhalasztott mérkőzésen 79:60 arányban nyert hazai pályán a Bukaresti CSM ellen.

Boros Miklós

2010. október 21., 09:412010. október 21., 09:41

A Maros KK ezzel negyedik győzelmét aratta, és csak rosszabb kosáraránya miatt szorul a második helyre. A Csíkszeredai Hargita Gyöngye KK ötödik élvonalbeli mérkőzésén szerezte meg első győzelmét, amely a 12. fordulóból előrehozott találkozón hazai pályán 74:71-re győzte le a ta-valyi kupagyőztes Temesvári BC-t. A székelyföldi csapat az első negyed után még hátrányban volt (15:17), de a második elején kilenc zsinórban szerzett ponttal átvette a vezetést, és többé ki sem engedte kezéből. A triplákat erőltető temesváriak a végén 12 pontos hátrányból zárkóztak fel, de egyenlíteni már nem tudtak. Csíkszeredai oldalon az amerikai légió (Levine 21, Tucker 15, Rodgers 12, Coleman 10 pont) mellett ezúttal Vajda Attila (10) is jócskán hozzátett a sikerhez, míg a vendégeknél csak a szerb Habus (26, 5 tripla) és az amerikai Covington (20) játszott jól. A két együttes jelenleg egyaránt 1 győzelemmel és 4 vereséggel áll, a szeredaiak a 8., a bánságiak pedig a 10. helyen. „A korábbi meccsekkel ellentétben most 40 percig végig küzdöttünk, négy negyeden át volt tartás és kitartás a csapatban – mondta lapunknak Lászlófy Botond, a Hargita Gyöngye KK edzője. – Jól felkészültünk a temesváriak taktikájából, tudtuk, hogy sokat építenek a távoli dobásokra, ezért sikerült megfelelően kivédekeznünk a figuráikat. Az is igaz, hogy különösen az első félidőben nem ment nekik a dobás, néhány kosarasuktól jobb játékra vártam.” A csíki tréner a siker mellett annak is örült, hogy a közönség is egyre jobban „kapisgálja” a sportágat és a csapatot, a kedd esti mérkőzésre kilátogatók már jól érezték, mikor kell tapsolva buzdítaniuk új kedvenceiket.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés