2011. február 22., 11:022011. február 22., 11:02
A 46 éves szakember a szombaton a Marosvásárhelyi Maros KK-tól otthon elszenvedett 83:68 arányú vereség nyomán jelentette be, hogy fel kívánja bontani jövő nyárig érvényes szerződését, és ezt a klub igazgatótanácsa tegnap el is fogadta. Prakuraitis egyébként tavaly nyáron éppen a vásárhelyi csapattól érkezett a CSU-hoz, a Maros-partiaknál 2008 ősze óta dolgozott. A szebeni csapat az alapszakasz 22. fordulója után az A osztály 9. helyén áll, 33 ponttal (11 győzelem és 11 vereség), hátránya egy pont a még rájátszást érő helyen álló Piteşti-tel és Otopeni-nel szemben
A korábbi évekhez képest a csapat főként hazai pályán szerepelt gyengén, a hétvégi kudarc már az idei ötödik volt a pár éve a riválisok számára még szinte bevehetetlen Transilvania-csarnokban. Arra pedig még nem volt példa az elmúlt húsz évben, amióta a rájátszásos rendszert Romániában is bevezették, hogy a szebeni csapat ne jusson be a play-offba. Prakuraitis utódját egyelőre még nem választotta ki a klub vezetése, ideiglenesen Cătălin Vulc másodedző és Cristian Crăciun csapatkapitány irányítja az edzéseket.
A szebeni csapat az előző szezonban is az alapszakasz hajrájában váltott edzőt, akkor az amerikai Darnell Clavon helyét a klub technikai igazgatója, Mircea Vulc vette át. Menesztette edzőjét a Bukaresti CSM is (10. hely, 32 pont, egy elmaradt mérkőzés), de a szerb Mladen Osztojics mindaddig tovább irányítja a tréningeket, amíg meg nem találják utódját. Ezzel egy nap alatt megduplázódott az idei edzőváltások száma a férfibajnokságban, a hétvégi forduló előtt még csupán a Steaua és a Brassó kispadján ült olyan szakvezető (Niksa Bavcevic, illetve Milorad Perovics), aki menet közben vette át a csapatot.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.