Hirdetés

Kosárlabda: Szatmár, Arad, Sepsi – hová kerülnek a trófeák?

Bár elvesztette idei veretlenségét az utolsó fordulóban, a Szatmárnémeti VSK csapata nyerte meg a női kosárlabda-bajnokság középszakaszát, így a rájátszásban végig pályaelőnye lesz.

Boros Miklós

2011. március 24., 09:132011. március 24., 09:13

A szatmáriak 13 zsinórban elért győzelem után Sepsiszentgyörgyön kaptak ki 64:59-re, a mérkőzés azonban már egyik csapat helyezését sem befolyásolta. A legjobb négy közé kizárólag partiumi, erdélyi és bánsági csapatok jutottak be, közülük a Szatmár, az Arad és a Sepsi BC tavaly is elődöntős volt, a Temesvár viszont egy éve még az alsóházban szerepelt.

A rájátszás április elsején indul, az élcsapatok azonban a hétvégén a Román Kupa négyes döntőjét vívják Szatmáron. A résztvevők névsorában annyi a különbség a bajnoksághoz képest, hogy a Temesvár helyett a Craiova jutott be, amelynek a pénteki elődöntőben a házigazda VSK lesz az ellenfele (17.30). A másik ágon, a bajnoksághoz hasonlóan az Arad és a Sepsi csap össze (19.30), szombaton pedig a vesztesek a bronzéremért (17.00), a győztesek pedig a kupáért játszanak (19.15). A kisdöntő kivételével valamennyi mérkőzést élőben közvetíti a TVR3, akárcsak a vasárnap 19.30-kor kezdődő dési All Star gálát.

Nyert a Nagyvárad
A férfi kosárlabda-bajnokság 28. fordulójából előrehozott mérkőzésen a Nagyváradi VSK 95:60-ra nyert tegnap hazai pályán a Brassói CSU ellen, míg a 25. körből elmaradt meccsen a Steaua idegenben verte 84:71-re a Bukaresti CSM-t.

A középszakasz végeredménye, 1–8. csoport: 1. Szatmárnémeti VSK 27 pont, 2. Aradi ICIM 26, 3. Sepsi BC 23, 4. Temesvári Bega Danzio 21, 5. CST Alexandria 20, 6. SCM Craiova 19, 7. Bukaresti Rapid 16, 8. Bukaresti Olimpia 16. A 9–14. csoport végeredménye: 9. Gyulafehérvári LPS 20, 10. Kolozsvári U 18, 11. Brassói Galactica 14, 12. Nagyváradi VSK U 14, 13. Poli Naţional Iaşi 13, 14. Sportul Studenţesc 11. A bajnoki rájátszás párosítása, elődöntő: Szatmár–Temesvár, Arad–Sepsi BC. Az 5–8. helyekért: Alexandria–Olimpia, Craiova–Rapid. A párharcok az egyik fél második sikeréig tartanak, a mérkőzéseket április 1-jén, 5-én és – ha szükséges – 8-án rendezik. A döntő három nyert mérkőzésig tart, a többi helyosztón továbbra is két győzelem kell a sikerhez. Az alsóházban nem rendeznek rájátszást, a 9–14. helyezettek számára véget ért a szezon.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés