2011. május 13., 09:282011. május 13., 09:28
A szombaton rajtoló, az egyik fél negyedik sikeréig tartó sorozatban azonban a legutóbbi hét kiírást megnyerő címvédő a favorit, nemcsak az alapszakasz megnyeréséből fakadó pályaelőnye miatt.
Az előző hat szezon során csupán a 2009-es rájátszásban nem futott össze a két rivális, akkor Nagyszeben már a negyeddöntőben kiejtette az U-Mobitelcót. 2005-ben és 2007-ben az elődöntőben (egyaránt 3-0-s összesítéssel), 2006-ban (4-1), 2008-ban (4-3) és tavaly (4-0) pedig egyaránt a fináléban nyert párharcot a Ploieşti. Különösen a két utóbbi döntő elvesztése fájhat a kolozsváriaknak, akik három éve főként a játékvezetést okolták a kudarcért, 2010-ben pedig pályaelőnnyel bukták el a szoros találkozókból (1, 2, 6 és 5 pontos vereségek) álló sorozatot. E négy találkozóhoz adódik hozzá az idei alapszakaszban született két Ploieşti-siker (70:69 és 82:73), vagyis az U-Mobitelco már hat mérkőzés óta nyeretlen a nagy rivális ellen.
– Nyolc éve nem vesztett play-off párharcot, történelme valamennyi döntőjét megnyerte. Nem véletlenül nyilatkozta Ţenter, hogy a csapata előtt álló legnagyobb akadály az ellenfél legyőzhetetlenségi mítosza.
– Cătălin Burlacu személyében igazi vezére van a csapatnak, aki ráadásul hagyományosan kiemelkedőt nyújt a kolozsváriak ellen.
– Valamivel hosszabb kispad, főleg a hazai játékosok tekintetében.
– A legerősebb támadójáték (86,22 pont/meccs), a kétpontosok tekintetében a legjobb dobószázalék (57,57).
– Jóval erősebb sportdiplomáciai és sportpolitikai háttér.
– A fiatal amerikai légiósok (Callhoun Quarran, Jason Westrol, Doneal Mack, Kevin Ford) szélsőségesen ingadozó formája, egyszerűen kiszámíthatatlan, mikor milyen napot fognak ki. Egyikük sem játszott még bajnoki döntőt.
– Gyenge büntetőzés (67 százalék), viszonylag sok eladott labda (15/ meccs), a legtöbb elkövetett személyi hiba (24,11).
– Az esélytelenség nyugalma. Tavaly favorit volt az U, idén már a döntőbe jutás is siker.
– Rendkívül összeszokott csapat, a rendszeresen játszók közül csak Tyler Morris nem szerepelt a tavalyi fináléban is.
– A legjobb védelem (70,7 kapott pont/meccs).
– Rövid rotáció, Ţenter a Medgyest is alig hét embert forgatva ejtette ki az elődöntőben.
– A pályahátrány és a csapat Ploieşti-komplexusa.
Az első két mérkőzést szombaton és vasárnap 18 órától rendezik Ploieşti-en, ezt május 21-én és 22-én két kolozsvári összecsapás követi. Amenynyiben szükséges, az ötödik összecsapást május 28-án ismét a címvédő, a hatodikat pedig június elsején újra az U-Mobitelco otthonában vívják. Az esetleges hetedik meccs június 5-én lesz a ploieşti-i Olimpia-csarnokban. A bronzéremért zajló, két győzelemig tartó párharcban a Gaz Metan és a Steaua csap öszsze, először szombaton Medgyesen, majd június 18-án Bukarestben. Ha harmadik találkozóra is szükség lesz, azt június 22-én rendezik meg Medgyesen.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
szóljon hozzá!