
Románia és Magyarország felnőtt férfi kosárlabda-válogatottjának sem sikerült kijutnia a jövő évi Európa-bajnokságra.
2014. augusztus 28., 14:412014. augusztus 28., 14:41
A magyarok ugyan 83:68-ra megnyerték utolsó meccsüket a selejtezőkörben, de egy kétpontos kosár hiányában csak harmadikok lettek a csoportjukban, míg Románia a Lettországtól elszenvedett 82:70 arányú vereség miatt a kvartettje második helyén zárva csúszott le ismét a tornáról.
„Csalódott vagyok, amiért nem tudtuk megnyerni ezt a fizikailag és szellemileg is megterhelő meccset\" – nyilatkozott Marcel Ţenter, a románok szövetségi kapitánya, miután Nagyszeben zsúfolásig megtelt csarnokában a kontinentális viadal küszöbén negatív kosárarányuk miatt bukták el a huszonnyolc éve várt továbbjutást.
„Egy sokkal precízebb csapattal találkoztunk, Lettország a harmadik negyedben letaglózta a védelmünket a nagy távolságról dobott kosaraival. Tisztában voltam az ellenfél képességeivel, de sokkal többet vártam a saját offenzívánktól. Meg kellett volna közelítsük eddigi 80 pontos dobóátlagunkat, de csak 70-et értünk el. Ez jelentette a különbséget: miközben nem tudtunk hatékonyan támadni, addig az ő dobójátékosaikat sem tudtuk eredményesen blokkolni\" – értékelte a szakember a szerda esti meccset.
Ezzel együtt optimista jövőképet vetített elő. „A selejtezőkör megmutatta, hogy a romániaiak is tudnak kosárlabdázni. Nyilván még sok munka vár ránk, még nem vagyok elégedett, de ez egy új kezdet a romániai válogatottnak\" – szögezte le Ţenter, rámutatva arra is, hogy nem tartja „normálisnak\", hogy míg ők négy győzelemmel itthon maradtak, addig más csapatok csupán két sikerrel kvalifikálhattak az Eb-re.
A jövő évi tornára ugyanis a csoportgyőztesek mellett a hat legjobb második helyezett is kijutott, köztük a háromcsapatos A és G csoportban két-két találkozót nyerő Izland és Oroszország. Románia F csoportjából végül csak a veretlen lettek örülhettek, míg a magyarokat soraiban tudó E kvartettből két, négy győzelmet gyűjtő alakulat, Grúzia és Csehország jutott tovább. A szintén 10 ponttal záró Magyarországnak egy kétpontos kosár hiányzott ahhoz, hogy kosáraránya miatt ne csússzon le a kontinensviadalról. Továbbjutott még Bosznia, Izrael, Hollandia, Lengyelország, Németország, Belgium, Macedónia és Olaszország.
A jövő évi Eb-részvevők: Belgium, Franciaország, Izrael, Oroszország, Bosznia-Hercegovina, Macedónia, Olaszország, Szerbia, Horvátország, Grúzia, Lettország, Szlovénia, Csehország, Németország, Litvánia, Spanyolország, Észtország, Görögország, Hollandia, Törökország, Finnország, Izland, Lengyelország, Ukrajna. A torna helyszínéről szeptemberben döntenek.
Világbajnok kerestetik Spanyolországban
Szombaton kezdődik Spanyolországban a férfi kosárlabdázók világbajnoksága, amely most utoljára 24 csapatos, hiszen az öt év múlva esedékes tornára már 32 válogatott kvalifikálhat a futballhoz hasonló új, kontinentális rendszerben. Addig azonban még szeptember 14-ig parázs csatákat vív az igen erős mezőny, amelyben a címvédő és olimpiai bajnok Amerikai Egyesült Államok, a feléledőben lévő házigazdák és az Eb-győztes Franciaország is jó esélyekkel indul. Utóbbi kettő már a csoportkörben, az A előjelű hatosban megmérkőzik egymással.
A FIBA-világranglista harmadik helyén álló Argentína a görögökkel és a horvátokkal egyetemben a B csoportban küzd majd, míg a C hatosba sorsolt címvédő egyik legnagyobb ellenfele várhatóan Törökország lesz, ők ketten vasárnap csapnak össze egymással. A D csoport favoritja Litvánia és Ausztrália, de Szlovénia is tiszteletet élvez a sportágban. A négy hatos csoportból az első négy jut az egyenes kieséses szakaszba. Vb-mérkőzéseket Romániában a Digi Sport sugároz majd, szombaton Egyesült Államok–Finnország (22.30 órától), vasárnap pedig Argentína–Horvátország (14.30), Szerbia–Franciaország (16.30), Egyesült Államok–Törökország (22.30) program szerint.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!